Elhalasztják a jövő hét szerdára tervezett kormányellenes tüntetéseiket a cseh gazdák, az Agrárszövetség vezetése pénteken késő este bejelentette, hogy akciójukat június 4-re halasztják a negatív reakciók következtében. A cseh szakszervezetek szövetsége korábban szintén bejelentette, hogy a jövő hét keddre tervezett tiltakozó akciójukat lemondják, mert nem akarják tovább élezni a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet következtében kialakult feszültséget.
"Tudatában vagyunk annak, hogy a közvélemény egy része nem nézné jó szemmel, ha most tiltakozó felvonulást tartanánk. Szeretnénk mi is hozzájárulni a helyzet megnyugvásához. A kormánnyal szembeni kritikus álláspontunk azonban változatlan" - mondta Jan Dolezal, a cseh Agrárkamara elnöke.
"A gazdák tiltakozásának megszervezése nagyon bonyolult és hosszú folyamat, ezért mi a bejelentett tüntetések megtartásával továbbra is számolunk" - erősítette meg korábban Jan Dolezal a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva. Szerinte a tüntetések nagyon széleskörűek, és nem biztos, hogy az utolsók lesznek. "A kormány nem tesz semmit az agrárágazat nehéz helyzetének megoldása érdekében, sőt, néhány lépésével meg súlyosbítja is a problémákat" - állította Jan Dolezal.
Marek Vyborny mezőgazdasági miniszter kijelentette: a gazdák tiltakozásai nem járulnak hozzá a jelenlegi feszült társadalmi helyzet enyhítéséhez. "A kormány igyekszik minden tőle telhetőt megtenni az agrártermelők gondjainak enyhítése érdekében" - reagált Jan Dolezal korábbi bejelentésére a tárcavezető. A miniszter késő este üdvözölte, hogy a tiltakozást az Agrárkamara elnapolta.
A Cseh-morva Szakszervezeti Konföderáció szintén bejelentette, hogy a jövő hét keddre tervezett prágai tiltakozó nagygyűlését nem tartja meg, tekintettel a társadalmi feszültségre. A szakszervezetek a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer módosításai ellen akartak tiltakozni. "A szlovák kollégákkal történt egyeztetések után a tüntetést lemondjuk, mert nem akarjuk szítani a Robert Fico elleni támadás után kialakult feszültséget" - közölte Josef Stredula a szakszervezeti szövetség elnöke.
Az agrárkamara délelőtt még az állította, hogy szerdán 9 és 13 óra között több száz mezőgazdasági géppel felvonulást tartanak Prága belvárosában, és blokkolni, illetve nehezíteni fogják a forgalmat. Martin Pycha, a Mezőgazdasági Szövetség elnöke szerint több ezer gazda részvétele várható a prágai megmozduláson.
Hasonló tiltakozó megmozdulást legutóbb március 20-án tartottak. Országosan akkor több mint 1600 traktor és más gép blokkolta a nagyvárosok forgalmát és több határátkelőn is akadályozták az áthaladást.
(MTI)