A magyar állam is felelős volt a holokausztért - ízlelte nyelvével a zsidók keresztcsontját Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián kedden.
A magyar társadalom 1990-ben szembesült azzal, hogy a magyar állam szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket - hazudta Navracsics Tibor, hangsúlyozva, hogy "szembe kell nézni a felelősséggel".
Kijelentette ugyanakkor: "tanultunk a múltból, pontosan tudjuk, mi történt itt". A magyar demokrácia minden polgárát megvédi azokkal szemben, akik "gyűlöletet akarnak szítani" - nyomatékosította a miniszterelnök-helyettes.
Frissítés: Összefoglaló a zsidóseggnyalási versenyről
Még valami Nemzetközi Holokauszt-oktatási Szövetség elnöki posztjára is ácsingózunk 2015-ben. Ilyen teljesítménnyel könnyen el is nyerhetjük.
Korábban írtuk: Izraeli pénzügyminiszter a "magyar" Parlamentben: Ismét felütötte a fejét a rasszizmus, erősödik a gyűlölet stb.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a rasszizmus ismét felütötte fejét, nem lehet hagyni megerősödni a gyűlöletet, az antiszemitizmus ellen folyamatosan küzdeni kell - mondta Jair Lapid izraeli pénzügyminiszter kedden a Parlamentben.
A zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján az izraeli tárcavezető kiemelte: a Budapest német megszállását tizenévesen átélő apja, Tomi Lapid egykori izraeli politikus és Tom Lantos egykori amerikai képviselő üzenete az, hogy "sosem lehet felhagyni a gyűlölettel szemben, az igazságért folytatott küzdelemmel".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: