A Bama egyik olvasója jelezte a hírportálnak, hogy az Árkád Centrum parkoló felőli oldalán szalaggal zártak el egy területet pénteken kora délután. Hozzátette azt is, hogy törött szélvédős autót láttak a járdán, és több mentő is a helyszínre érkezett.
Zoom
Olyan meg nem erősített információkat is kaptak, amelyek komoly és elharapódzott vitáról, valamint szándékos gázolásról számoltak be.
Zoom
A rendőrség úgy tájékoztatta a lapot, hogy az Árkádnál történt incidens esetében még tart a rendőri intézkedés, de elsődleges információk szerint két társaság szólalkozott össze. A szemben álló felek lapáttal és machetével támadtak egymásra, majd a helyszínre megérkezett egy autó is, amely az egyik társaság két tagját szándékosan elütötte. A rendőrség több ember ellen elkövetett gyilkossági kísérlet ügyében nyomoz.
Íme a jelenet, némi szurkolói aláfestés által kísérve: