Tiszavasváriban a városvezetés egy átfogó cselekvési tervvel állt elő a magyar-cigány együttélés minél szélesebb körű javítása céljából – jelentette ki nyíregyházi sajtótájékoztatóján Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere.
Elmondta: Kelet-Magyarországon nem ismeretlen a probléma a településvezetők számára, mely a 24. órába lépett városunkban is, ezért a közösségnek tennie kell azért, hogy pozitív irányba folyhassanak tovább az események, különben visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek. Éppen ezért már a tavalyi évben egy átfogó megoldási javaslatot hoztunk létre, melyben felvázoljuk a két és fél évtizede megoldatlan problémákat, s ezek alapján nyújtunk minden élethelyzetre javaslatokat, melyeknek célja a cigány emberek érdemi beilleszkedésének elősegítése.
Az intézkedések az élet legapróbb területeitől egészen a legjelentősebb ügyek megoldásáig terjednek. Például a házszámozásoktól kezdődően a tisztálkodási körülmények javításán, kötelező hulladékszállításnak való elégtételen át, az oktatások lebonyolításáig, s egy a magyar-cigány együttéléssel foglalkozó neves szakértőt is vendégül láttunk a munkához - mondta Fülöp Erik. Április 12-én a Tisztulj telep! nevű szemétszedési akciót vittük véghez - folytatta -, mely igen sikeresnek bizonyult. A lakók a közterületek mellett saját portáikat is megtisztították, s mivel megtörtént a tájékoztatás, hogy ennek jövőbeli hanyagolása szankciókkal jár (jogszabályok lehetővé teszik pl. az állami és önkormányzati támogatások visszavételét), szemmel láthatóan s gondolati síkon is elindult a változás. Pozitív tapasztalat az is - osztotta meg a polgármester -, hogy a felnőttek mellé rengeteg gyermek is örömmel csatlakozott a közös építő jellegű munkához, melynek kiemelten fontos célja az is, hogy elkerüljük a tavalyi évben tapasztalt súlyos hepatitis járványt.
Fokozottan figyelemmel kísérjük a kiskorú gyermekek élethelyzetét is, így ha a szülők nem biztosítanak az elvárható feltételek szerinti higiéniai és oktatási-szocializálódási feltételeket, gyermekvédelmi intézkedéseket is foganatosítunk, a nem kívánt gyermekáldás jelensége miatt pedig jelentősebb felvilágosító akciókkal és orvosi tanácsadással, segítséggel is szolgálunk. Ennek célja a fiatalokban a tudatosabb családtervezési szemlélet megteremtése. A tervek között szerepel továbbá egy 9 hektáros szántó felparcellázása, s azon családok közötti kiosztása, akik vállalják az ezzel járó munkálatokat – zárta gondolatait a polgármester.