A cigány történelem Európa történelmének része, amelyről fontos megemlékezni - mondta Balog Zoltán, a rejtett erőforrások minisztere szombaton telefonon az MTI-nek a franciaországi Saintes-Maries-de-la-Mer-ből, ahol részt vesz a Szent Sára ünnepe alkalmából rendezett nemzetközi cigányzarándoklaton.
A miniszter reggel Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökének meghívására a saliers-i cigányok második világháborús internáló táboránál megemlékezésen és koszorúzáson vett részt, majd kitüntetést vett át a városban.
A tárcavezető kifejtette: a zarándoklat vallási szempontból az egyik legjelentősebb ünnepe az európai cigányoknak, akik ilyenkor arra emlékeznek, hogy a legenda szerint itt vetette partra Sárát a tenger, és azóta, vagyis kétezer éve élnek itt cigányok. Ezen túl itt van Európában az egyetlen olyan emlékmű, amelyet egy cigány internáló tábor emlékére emeltek, hiszen 1942 és 1945 között ide internálták a franciaországi cigányokat, majd innen vitték egy részüket koncentrációs táborokba - magyarázta.

Balog Zoltán kis tenyészetével
A miniszter hangsúlyozta: a cigányok történelme az európai történelem része, és "aki nem tud a múltjáról, annak bizonytalan a jövője", tehát fontos a múltnak erről a részéről is megemlékezni.
Az eseményen olyan "romaprogramokat" ismerhettek meg, amelyek "a romák sajátos életformájából következő problémákat kezelik", például a korán teherbe eső fiatal lányok helyzetét vagy a vándorló életformát folytató családok gyermekeinek oktatását.
Cigányügyben tekintélye van Magyarországnak
A tárcavezető azt mondta, Magyarországnak tekintélye van Európában a "romakérdést" illetően, hiszen 2011-ben a magyar EU-elnökség érte el az "európai romastratégia" elfogadását.
Balog Zoltán a továbbiakban részt vesz a zarándoklaton, később ellátogat a helyi cigánytáborba.
A zarándoklat Európa egyik legnagyobb vallási-társadalmi megmozdulása, minden évben mintegy 20 ezer - köztük több magyarországi - cigány érkezik Dél-Franciaországba, hogy tiszteletét tegye a megemlékezéseken.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: