A dunakeszi polgármesteri hivatalba bejegyzett Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány 1,7 milliárd forintnyi közpénzzel mind a mai napig nem tud elszámolni. Az alapítvány egyáltalán nem, az önkormányzat pedig érdemben nem válaszolt semmilyen megkeresésre és közérdekű adatok kikérésére.
Dunakeszi városának önkormányzata 2001-ben azzal a céllal hozta létre ezt a közalapítványt, hogy a településen az útépítéseket elvégezze. Ezt követően az önkormányzat úgy folyósított minden évben több száz millió forintnyi összeget a közalapítvány részére, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint semmilyen formában sem követelte meg az összegekkel történő elszámolást. A közalapítvány működésének elmúlt tizenöt esztendejéből mindösszesen egy-két évre vonatkozóan találtunk bármiféle dokumentumot annak gazdálkodásáról. Például 2005-ben az alapítvány mintegy félmilliárd forintot kapott az önkormányzattól, az erről szóló elszámolást pedig csupán egy egyoldalas tájékoztató jelentette. A rendelkezésünkre álló információk szerint a közalapítvány működése során egyetlen évben sem teljesítette a bíróság felé beszámolási kötelezettségeit. Az önkormányzat pedig folyamatosan akadályozza az ügyben folytatott tényfeltáró munkát. A közalapítvány első kuratóriumi elnöke jelenlegi Dunakeszi fideszes alpolgármestere, az őt követő alapítványi vezető pedig egy civil szervezet képviselőjeként gyakorlatilag a Fidesszel koalícióban vezette a várost.
A közalapítvány tavaly ősz óta gyakorlatilag eltűnt. Bár hivatalosan továbbra is a település önkormányzatának épületébe van bejegyezve, a hivatalos megkeresések „címzett ismeretlen” jelzéssel érkeznek vissza az önkormányzattól. Ezért korábban már közérdekű adattal való visszaélés miatt is feljelentést tettünk.
A közalapítványnál történt visszaélések miatt a Jobbik feljelentése nyomán nemrégiben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást az ügyészség. Úgy véljük, hogy egyetlen önkormányzatban sem lehet ilyen felelőtlen módon gazdálkodni a közpénzekkel. Felszólítjuk az önkormányzatot, hogy hagyjanak fel az alapítvány körüli titkolózással, és nevezzék meg azokat a felelősöket, akik miatt Dunakeszi történetének legsúlyosabb korrupciós ügyében eljárás indult. Választ várnunk a település jelenlegi fideszes alpolgármesterétől, Erdész Zoltántól arra, hogy milyen szerepe van és volt az alapítvány gyanús pénzügyeiben - írja közleményében Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője és Varga Zoltán, a Jobbik dunakeszi elnöke.