Ééén, a potenciális
holokauszt-túlélő?!
Saját zsidónegyedet épít - hirdeti az antiszemétizmussal vagy Kuruc.info-hatással semmiképpen nem vádolható Index. A történet van annyira komoly, szereplője pedig annyira pofátlan, hogy ezt még ők sem hallgathatják el. Miről van szó? Mivel a zsidóknak minálunk mindent szabad (ld. ugye holokauszt), kultúrát és építészeti örökséget rombolni pedig különösképpen, fogja magát a Mazsihisz alelnöke (aki nem azért dúsgazdag, mert zsidó és mert részben holokamu-iparból él), és mûemléképületeket rombol le, hogy saját negyedet építsen helyettük (bezzeg ha mi kívánnánk gettóba a fajtájával együtt, mekkora volna az ajvékolás). Egy minden bizonnyal antiszemita szervezet szóvá merte tenni, hogy elnézést, de azért ez mégiscsak sok volna... Így derült ki az újabb kufár-projekt.

Tüntet az Óvás! civil szervezet (érdemes volna beperelni holokauszt-tagadás miatt), mert a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) volt elnöke lebontatott két mûemlék házat a zsinagóga szomszédságában, hogy az így kapott területen luxusszállodát, az épületek aljában pedig zsidó kegytárgyakat árusító boltot és kóser kávézót nyisson. A kerület és a főváros szerint mindez jogszerûen történt. A beruházó, Tordai Péter természetesen úgy véli, tiszteletben tartották és tartják a mûemléki környezetet (már hogyne volna igaza?!).

Tordai Péter Mazsihisz-alelnök cégének (Tordai és Társa Kft.) mindössze három háza van a VII. kerületben, a Dohány utcai zsinagóga tőszomszédságában. Ezek az épületek építészetileg tökéletesen körbezárják a zsinagógát.

A Síp utca két átjáróháza a frontfal kivételével mára a földdel lett egyenlővé; Tordaiéknak még a házak mûemléki védettségének hatályba lépése előtt volt érvényes építési engedélyük. Tordai Péter az Óvás! képviselőinek korábban azt mondta, hogy a tervek szerint az utcafrontra ráépítenek további három szintet, belül pedig az épületek összesen hét emeletesek lesznek.

Ehhez azonban a hatóságok közremûködése is kellett, például nem lehetett volna kiadni a Síp utcára az építési engedélyt, ha a VII. kerület polgármestere, Hunvald György nem veteti le a Fővárosi Közgyûlés napirendjéről 2006 nyarán a régi pesti zsidónegyedet érintő változtatási tilalmat.

A Tordai-féle építkezés az Óvás! szerint tökéletesen szétzúzza az utca hangulatát. A Síp utca 8-10. romantikus, korai historizáló stílusban épült házait és társait szép lassan csak képeslapokról tudjuk felidézni. Az egész egy lakótelep jellegû tömb lesz.


A bontás képei


A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke, Mezős Tamás sem ért egyet az utcafront háromszintes megemelésével, de már semmit sem tehet. A KÖH tervtanácsa még az ő kinevezése előtt jóváhagyta a terveket.




A Hild József által tervezett Dohány utca 10. és a Síp utca 8-10. szám alatti házakat Tordai Péter cége két részletben vásárolta meg. A Dohány utcai ház 58 százalékát még 1996-ban vette meg írta - írta meg a HVG -, a fennmaradó 42 százalékot, valamint a Síp utca két házát 2002-ben vásárolta hozzá, amikor ő volt a Mazsihisz elnöke.

Az Óvás! már többször tárgyalt Tordai Péterrel, Tőle kapták az itt is közölt látványterveket is. Azt szeretnék elérni, hogy ha már lebontotta a házakat, legalább terveztesse őket újra, hogy az átépítés ne okozzon akkora sebet az utcaképben, mint amilyet a mostani tervek szerint okozni fog.




Tordai Péter azt mondta, ez lehetetlen. El lehet képzelni, hogy három-négy éves munkafolyamat után egy ilyen kérést hogyan értékel a beruházó. "A munkálatok folytatódnak, 2009. március 15-én lesz az átadás" - nyilatkozta.




A Mazsihisz volt elnöke a zsinagógát körbeölelő építkezésről tárgyalásokat folytat a hitközséggel, igyekeznek olyan kegytárgyboltokat nyitni, amelyek stílusukban és hangulatukban is illeszkednek a zsinagógához.

Tordai Péter az Indexnek azt mondta, hogy akár 6400 négyzetméterrel többet is beépíthetett volna, de nem tette, hogy a három házzal és a zsinagógával oázis jellegûnek képzelt belső tér jöhessen létre. Azt állította, hogy az építkezés folyamán zsinórmérték marad a mûemléki szempontok szem előtt tartása.

(Zsindex nyomán)