Tovább tart a kormányválság Romániában. Szinte példátlan helyzet állt elő az elmúlt napokban, a két kormánypárt ugyanis lemondásra szólította fel a kormányfőt, de Sorin Grindeano nem hajlandó távozni. Úgy tűnik, az lesz a megoldás, hogy a szociáldemokraták és a liberálisok bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a parlamentben saját kormányuk ellen, így próbálják meg eltávolítani saját miniszterelnöküket.
A román kormányválság gyökere leginkább az lehet, hogy nem a szociáldemokrata elnök a miniszterelnök. A szakértő szerint minden innen indult, a bukás kezdete az volt, hogy büntetőügyei miatt nem lehetett miniszterelnök Liviu Dragnea, majd az utána kitalált ötletek nem működtek – mondta Pászkán Zsolt külpolitikai elemző az M1 Ma este című műsorában.
[A mohamedán] Sevil Shhaideh nem lehetett miniszterelnök, aki közvetlen bizalmasa lett volna, így kompromisszumos megoldást kellett találni, így esett a választás Sorin Grindeanora – fogalmazott a szakértő.
A korrupcióellenes cirkuszt megpróbálták a béremelésbe csomagolni. Akartak egy kis pozitív „fájdalomcsillapítót” adni a tömegnek, de ez nem sikerült – ez volt az egyik vádpont a miniszterelnök ellen, hogy a pénzügyminiszter elfektette a béremeléseket.
Mindenki kivár, „meccseljék le” egymás között, aki az erősebb, azzal tárgyalnak majd – véli a szakértő. A bizalmatlansági indítvány esetében 14 fővel több képviselője van a kormánykoalíciónak jelenleg, mint amennyi kell az indítvány keresztülviteléhez. Az egység megléte lesz majd a fő kérdés – hangsúlyozta.
(Híradó nyomán)