Miután a Mazsihisz arcátlan fontoskodással lemondta Sólyom László ebédmeghívását, a Judapest.org flódnival kedveskedett a köztársasági elnöknek, abban reménykedve, hogy rájuk is felfigyelnek, s így kaphatnak még némi támogatást, esetleg holokausztkárpótlás formájában.

Az online zsidó közösség azt akarta hangsúlyozni, hogy a hazai zsidóság pluralisztikus alapokon áll, a hivatalos zsidó reprezentáció egyetlen szerve, a Mazsihisz viszont teljesen monopol helyzetet élvez, és minden tevékenységében tagadja a sokszínűség elvét. Flódnit küldött kedden Sólyom Lászlónak a Judapest.Org online zsidó közösség, délután ugyanis a köztársasági elnök a Sándor-palotában találkozott a történelmi egyházak vezetőivel. A süteményt és a levelet a Judapest.Org képviselőjétől Szabó György protokollfőnök vette át, a találkozón azonban a biztonsági szabályok miatt nem tálalták fel.

(Zsindex)