A Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom 2008. június 4-én, szerdán 16.30-tól Esztergomban trianoni megemlékezéseket tart.
A rendezvény a Hősök terén veszi kezdetét 16.30-kor az I. világháborús emlékmûnél. A negyvenéves esztergomi klubszínpad trianoni mûsorát mutatja be. Zagyva Gyula, a HVIM elnöke, valamint
Kovács Géza, a MÖM tiszteletbeli elnöke mond majd beszédet.
Kovács Géza, a MÖM tiszteletbeli elnöke mond majd beszédet.
A Hősök terén tartott rendezvény után Esztergom Országzászlójához vonulunk, ahol a kulturális mûsor mellett Toroczkai László szól majd a megjelentekhez.
A Magyar Önvédelmi Mozgalom esztergomi szervezete ezzel a megmozdulással nemcsak emlékezni kíván az 1920-as gyalázatra, hanem szeretné a közfigyelmet az Esztergomi Oroszlán után az Esztergomi Országzászlóra is ráirányítani. Ott áll a városi Országzászló, ahol II. Rákóczi Ferenc 1706. szeptember 16-án megpihent, de a mostani állapotában pusztulásra van ítélve a mûemlék. A jelenlegi Esztergomi Országzászló tetejéről hiányzik a kettős kereszt, a felirat és a nagy magyar címeres zászló.
A Magyar Önvédelmi Mozgalom felszólítja az Esztergomi Önkormányzatot, hogy ha már trianoni emlékmûvet csak szóban állított, legalább meglévő mûemlékeinek szenteljen sokkal több figyelmet, és
haladéktalanul kezdje meg az Esztergomi Országzászló restaurálását. Szemük előtt az esztergomi képviselőknek is csak az eredeti felirat lebegjen: "Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen."
haladéktalanul kezdje meg az Esztergomi Országzászló restaurálását. Szemük előtt az esztergomi képviselőknek is csak az eredeti felirat lebegjen: "Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen."
Magyar Önvédelmi Mozgalom





