LA REPUBBLICA
repubblica.it
 
A baloldali olasz lap cikkéhez mellékelt felvételen mutatja be az általa egyebek között „harminchárom éves, kistermetű, cigányarcúnak” leírt Mohácsi Viktóriát, a liberális frakcióhoz tartozó európai parlamenti képviselőnőt, akit a nagyon csúnya olaszországi légkör a harmincas évekre emlékezteti. Az SZDSZ küldötte elmondta a lapnak, hogy az egyik cigánytáborban különösen szörnyűek a körülmények, mert ott még víz és villany sincs.
 
IL GIORNALE
ilgiornale.it
 
A jobboldali milánói lap Íme a nomádok, akik Ferrariban flangálnak címmel arról ír, hogy az olasz közösségek évente 100 millió eurót költenek a romákra, akik közül számosan uzsorából, kábítószer kereskedelemből, csalásból, zsarolásból és színesfémlopásból élnek.
 
INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
iht.com
 
A globális amerikai lap címoldalán közölt tudósítása már első bekezdésében idézi Bush elnök azon mondatát, amely szerint – mint kijelentette Egyiptomban, a Világgazdasági Fórumon – a közel-keleti országoknak a nőknek is egyenlő feltételeket kell teremteni.
 
FINANCIAL TIMES
ft.com
 
A pénzügyi körök kedvelt lapja Vállalatok és Piacok című mellékletének címoldalán közöl egy friss felmérést, amely szerint – mint a cikk címe visszhangozza annak eredményeit - Kuvaitban és Ománban több a női nagyvállalati igazgatói tanácstag, mint Olaszországban és Japánban.

(Lovas – MN)