A német belügyminiszter egy felmérést kommentálva rámutatott arra, hogy a radikális nézetek egyre több muszlim hívőt kerítenek hatalmukba, ami komoly fenyegetést jelent a demokratikus államrendre.
Wolfgang Schäuble már régóta kongatja a vészharangot a szélsőséges muzulmán eszmék terjedésében rejlő veszély miatt. A belügyminisztérium megbízásából készült tanulmány kimutatta, hogy a vallás fokozó szerepet játszik a Németországban élő muszlimok körében, és kiváltképpen a felnövekvő nemzedékre gyakorolnak növekvő befolyást a fundamentalista irányzatok. Kiderült az is, hogy a muszlimok 40 százaléka fundamentalista beállítottságú, 6 százalék pedig nyíltan bevallotta, hogy elveinek védelmezésére erőszaktól sem riad vissza.
Minden hetedik válaszadó elvetette a nyugati országok demokratikus államrendjét, annak ellenére, hogy 40 százalékuk már felvette a német állampolgárságot. Egy közismert szociológus a riasztó radikalizálódást a bevándorlók elszigeteltségével magyarázta, és utalt arra, hogy a harmadik generációs muszlim fiatalokat ma is idegenként kezelik, noha már szüleik is Németországban születtek, ami lélektani feszültséghez vezet. Ezek a fiatalok így gyakran a szélsőséges iszlám tanokban vélik megtalálni a megoldást.
(InfoRádió korrigálva)