Több évtizedes halogatás után végre napirendre kerül Kanadában az a népirtási ügy, amelyet egy õslakos vezetõ az ország történelmének „legdicstelenebb, legártalmasabb és legrasszistább cselekedeteként” jellemzett.
Az 1870-es évektõl egészen az 1970-es évekig mintegy 150 ezer indián gyermeket szakítottak el erõszakosan szüleitõl, és küldtek otthonuktól távoli bentlakásos iskolákba, ahol mentális, fizikai és szexuális erõszaknak voltak kitéve. Ezekben az intézményekben, amelyeket különbözõ egyházak igazgattak a kormány megbízásából, rendkívül rosszak voltak a körülmények. Ezt mutatják azok a statisztikák, amelyek szerint egyes iskolák diákjainak fele tüdõbajban halt meg.
Egy neves kanadai akadémikus szerint népirtás történt, amelyrõl azonban hosszú éveken át csak kevesen tudtak az országban. Most azonban végre nyilvánosságra kerül ez a kérdés: június 1-jén kezdi meg a munkáját az igazságtétel és a megbékélés bizottsága, amelynek létrehozása része volt az ottawai kormány és az iskolák 90 ezer túlélõjének képviselõi között 2006. májusában, hosszú évek perei után megkötött, 1,9 milliárd dolláros megállapodásnak.
Az ötéves mandátumot kapott bizottság beutazza Kanadát és nyilvános meghallgatásokat tart a visszaélésekrõl. „Fel kell tárni az igazságot. Ma már hihetetlennek tûnik, de mégis megtörtént” – mondta Chuck Strahl, az indián ügyek minisztere. Az õslakos vezetõk azt remélik, hogy a Harry LaForme indián bíró által vezetett bizottság segít javítani a kapcsolatokat a marginalizált egymilliónyi bennszülött és Kanada további 32 milliós lakossága között. „Nem mondom, hogy egy varázsütésre mindenki megnyugszik, amikor ennek vége lesz, de tudom, hogy e folyamat gyógyító elemérõl van szó” – hangsúlyozta LaForme.
A kormány illetékesei annak idején azt mondták, hogy a bentlakásos iskoláknak nevelniük kell a bennszülött gyermekeket. A másik cél az volt, hogy asszimilálják az õslakos népeket, és lerombolják kultúrájukat. Duncan Campbell Scott õslakos ügyekkel foglalkozó magas rangú kormánytisztviselõ 1920-ban kijelentette: „Túl akarok lépni az indián problémán. Célunk addig folytatni, amíg már nem lesz egyetlen olyan indián sem Kanadában, akit ne szipkázott volna be a politikai társadalom.”
Az indián gyermekeket ezekben az iskolákban megalázták, a tanárok megverték õket, ha saját nyelvükön beszéltek és azzal fenyegették õket, hogy pokolra jutnak, ha nem veszik fel a kereszténységet. Sok szülõ soha nem látta viszont gyermekeit. A túlélõk gyakran drogba és alkoholba fojtották fájdalmukat. Bár Kanada évente mintegy 10 milliárd dollárt költ az õslakosságra (azt nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, de megtévesztõen lehet pl. az egymillió indiánra fordított normális állami ellátások, pl. egészségügy - Kuruc.info szerk.), nagyon sok komoly probléma a mai napig megmaradt. A bennszülött vezetõk azt mondják: az ilyen iskolák destruktív öröksége részben megmagyarázza, miért élnek a szánalmas körülmények között az indiánok, miért rossz az egészségi állapotuk és miért magas soraikban a bûnözési arány.
„Azt hiszem, a kanadaiak jobban meg fogják érteni, hogy miért születtek rólunk olyan sztereotípiák, melyek szerint lusták, vesztesek, iszákosok vagyunk. Mindez az õslakosságot sújtó pusztító, elnyomó gyarmatosítás eredménye” – mondta Robert Joseph törzsfõnök.
A feltárási folyamat bírálói szerint a bizottság tevékenységének nem lesz sok foganatja, mivel a testületnek nincsen ítélkezési joga. Roland Chrisjohn, a brunswick-i St. Thomas egyetem tanára szerint Ottawának elõször el kell ismernie, hogy a gyermekek elvétele szüleiktõl és idegen kezekbe adása kimeríti a népirtás bûncselekményét. „A bentlakásos iskolák politikai, vallási rendszerünk elpusztításáról, közösségeink, kultúránk, életünk elpusztításáról szóltak, és ebben nagy sikert értek el” – mondta Chrisjohn.
Az egyházak ennek megfelelõen bûnbánatot gyakorolnak. Fred Hiltz, a kanadai anglikán egyház prímása szerint a vallási hatóságok megpróbálták „szocializálni és kereszténységre téríteni” az õslakosságot. „Becsaptuk õket, becsaptuk magunkat, becsaptuk Istent. Elbuktunk rasszizmusunk miatt és azért, mert azt hittük, hogy a fehér ember felsõbbrendû a bennszülötthöz képest.”
Ted Quewezance, a túlélõk szövetségének vezetõje bízik abban, hogy a bizottságnak sikerül elõsegítenie a megbékélési erõfeszítéseket. Õ maga is fizikai és szexuális visszaélések áldozata volt hét éven keresztül, de megtanult ezekkel az emlékekkel együtt élni. Sok indián vezetõ azonban fél, hogy a kanadaiak többsége tudomást sem vesz a leleplezésekrõl, mert nem tekinti az indiánokkal történteket fontos dolognak, és ez, mint Joseph mondta, „a legsúlyosabb sértés lenne” mindannyiuk számára.
A kanadai bentlakásos iskolák botránya hasonló ahhoz, ami ugyanebben az idõszakban Ausztráliában történt, ahol mintegy 100 ezer gyermeket raboltak el szüleiktõl. Kevin Rudd, az ország új miniszterelnöke februárban követte meg az „Ellopott Nemzedéket”. Voltak hasonló iskolák az Egyesült Államokban is, de jóval szûkebb körben.
(hvg.hu / MTI)
