Május 30-án az MVSZ – Magyarok Háza épületében nemzeti kerekasztal és sajtótájékoztató keretében nyílt meg a Nemzeti Kávéház, amelyet a jelenlevők közül többen a globalista szellemiségűvé vált Pilvax utódának tekintettek.
A kávéház megálmodója és megvalósítója, Novák Tamás vállalkozó köszönetet mondott a Magyarok Világszövetsége elnökének azért, hogy az MVSZ helyet adott a magyar szecesszió jegyében kialakított létesítménynek. Patrubány Miklós megerősítette: minden olyan törekvésnek, amely a magyar nemzet erősítésén fáradozik, helye van a Magyarok Világszövetségének székházában.
Elmondta, hogy a Pilvax emlegetése Petőfi Sándor alakját idézte föl benne. Különlegességként említette, hogy Székelykeresztúron, abban a házban, ahol 1849. július 30-án Petőfi a fehéregyházi csata előtti éjszakáját töltötte, emlékmúzeum működik. Ebben egy korabeli feljegyzés arról tanúskodik, hogy azon a bizonyos esten Petőfi átment a városka főterén működő Patrubány-kocsmába. Dávid Gyula irodalomtörténész Petőfi Erdélyben című könyvéből tudjuk, hogy abban az időben Székelykeresztúron két kocsma működött, és mindkettőnek örmény tulajdonosa volt. A másikat bizonyos Novák nevű kereskedő működtette. Így tehát Petőfi utolsó estéjének okán akár sorsszerűnek is tekinthető az új Nemzeti Kávéház létrejötte – mondta derűt keltve az MVSZ elnöke, majd hozzáfűzte: Ebből a kávéházból nem hiányozhat Petőfi szelleme!
Raffay Ernő és Szidiropulosz Árhimédesz bemutatták új Trianon-könyvüket, dr. Halász József pedig a Lisszaboni Szerződésről beszélt, amelyet Európa Trianonjának nevezett. A rendezvényen jelen volt Budaházy Edda is, Budaházy György testvérhúga, akinek kérdései nyomán parázs hangulatú, fontos, politikai jelentőségű vallomásokkal tarkított vita alakult ki. Igazi nemzeti kávéházi szellemben…
MVSZ Sajtószolgálat





