2012. február 23., csütörtök, Alfréd, Szemere napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Cigánybűnözés, Zsidóbűnözés :: 2008-06-11. 01:20

Hiller bizottsága a cigánybűnözést bátorítja: szerintük a tanárok a felelősek a tanárverésekért

A tanárokat és az igazgatókat teszi felelőssé a terjedő iskolai erőszak, a tanárok cigányok általi rendszeres bántalmazásáért a hazug, köztörvényes és gusztustalan Hiller István által létrehozott antimagyar "szakértői" bizottság, és nem hajlandó végrehajtani az oktatók által kért szigorításokat. A cionista rezsim arca egy jelentésbe sűrítve, illetve: az egyetemen ezután bárki megverheti Hillert is, hiszen nem az elkövető lesz a felelős.
Hiller és közpénz-tolvajbandája most nyilvánosságra hozott jelentése szerint az iskolai erőszak problémája nem általános, pontosan behatárolhatók azok az intézmények és körzetek, ahol rendszeres a brutalitás, és visszautasítja a tanári érdekvédelmi szervezeteknek azt a tényszerű megállapítását, amely szerint a tárca a folyamatos jogszabály-módosításokkal védtelenné tette a pedagógusokat.
A magyarellenes, cionista Hiller-trupp szerint igenis vannak eszközeik a tanároknak az agresszió megelőzésére. Reőthy Ferenc, a diákgyilkosság által elhíresült kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója lapunknak leszögezte: a "szakértői" bizottság a tanárok felelősségének és alkalmatlanságának felvetésével tovább rontja a pedagógusok erkölcsi helyzetét, amivel újabb táptalajt ad az erőszaknak.
Hozzátette: számon lehet kérni az intézményt és a pedagógust, de csak akkor, ha megteremtik az iskolai nevelés személyi, anyagi és technikai feltételeit. Az utóbbi években azonban nem javítottak, hanem folyamatosan rontottak a helyzeten.
(Magyar Nemzet)
Kurtuc.info / Arppi S.: Szerintem a pedagógusoknak, ha egy csepp eszük van, akkor ezután nem várják meg, hogy a cigánygyerekek és -szülők agyba-főbe verjék őket, hanem minden cigánygyereknek kizárólag ötöst adnak, a fizetésüket pedig felajánlják a szüleiknek segély gyanánt. Így talán túlélhetik Gyurcsányt és Hillert...

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready