Továbbra sem foglal állást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Hír Televízió elleni lejáratási kísérletről. A szervezet elnöke szerint túl zavaros az ügy, és nem látni benne tisztán.
Eötvös Pál úgy vélte: a felek önmaguknak és egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokat tesznek az ügyben. Arra azonban nem tudott példát mondani, hogy a Hír Televízió keveredett volna önellentmondásba.
Az újságíró érdekvédelmi szövetség elnöke a HírTV lejáratási kísérletében szerepet vállaló ügyvéd azon kijelentésével kapcsolatban sem foglalt állást, amelyben Helmeczy ötmilliós vérdíj kitűzését emlegette a TV munkatársai fejére.
„Ez egy elég furcsa nyilatkozat. Nem tudom, én nem olvastam ezt a nyilatkozatot, nem került a kezembe, de hát szeretnénk megvárni, amíg tisztán látunk az ügyben és természetesen hogyha olyan biztos támpontról tudunk erről ítélkezni, akkor el fogjuk mondani a véleményünket.” - nyilatkozott a HírTV-nek Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.
Továbbra sem nyilvánul meg az ügyben a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet sem, mellesleg Viktor barátai és oltalmazói.
(HírTV nyomán)





