Korhű források szerint 322 évvel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án foglalta vissza Buda várát, az akkori oszmán birodalom kulcsát egy 60 ezer fős keresztény sereg a töröktől, melyben mintegy 20 ezer magyar harcos is részt vett. Az ő tiszteletükre immár hagyományosan megrendezésre kerül augusztus utolsó hétvégéjén a Budai várban (Újvilág kert) egy hagyományőrző rendezvény, a Buda Eliberata.
Elnézegetve a tavalyi képeket, szinte megelevenedik az akkori kor hangulata, mely magával ragadja a kilátogatót: korhű tábor (magyarok, törökök, németek), korhű ruházat, korhű fegyverek (íjak, szablyák, puskák, pisztolyok, ágyúk), egy kb. 100 fős sereg bemutatója az ostromról.

Mindezek mellett kézművesbemutatók, korabeli élő zene és tánc. Ajánlom mindenkinek ezt a programot, aki szeretné jobban megismerni múltunkat, és mindezt látványos keretek között.