Többet nem akarok pénzügyi, gazdasági világválságról irkálni, mert az nyilvánvalóan egy mesterségesen generált paraván; egy szélsőséges, gonosz, világuralmi színjáték díszlete, melynek célja és szereplői evidensek a vájtabb fülűek számára.
Amiatt is vekengtem már eleget, hogy széthúz a magyar jobboldal, a nemzeti radikális oldal. Hogy a MIÉP meg a JOBBIK egymásra fújtat, a Magyar Gárda belhatalmi válsággal küzd, és a masírozáson kívül nem sokat csinál, a nemzeti radikális oldal jelentős médiumai pedig egymást szapulják naphosszat,
A pontot az I-re Tomcat „Miért lufi a Jobbik?” című cikke tette fel, mely a blogger által jegyzett Bombagyár nevű internetes honlapon jelent meg október 19-én.
A korrektség és a gyengébbek kedvéért:
Tomcat, alias Polgár Tamás harmincas éveit taposó, igen sokoldalú, művelt és szellemes ember, aki a világhálón vezetett naplójában megfogalmazott, radikális véleményeivel és rendszeresen meghirdetett, gyakran polgárpukkasztó akcióival, valamint a Bombagyár médiával került be a szélesebb hazai (és talán nemzetközi) köztudatba. Tomcat régóta kiállt és ma is kiáll az emberi szabadságjogok mellett, és megkerülhetetlen prominense a kétezres évek magyar nemzeti radikalizmusának.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig egy (és Magyarországon talán jelenleg az egyetlen, szélesebb körben közismert) nemzeti radikális párt, amely fiatal, művelt vezetőkkel az élén kíván bejutni az országgyűlésbe, és megvalósítani világosan megfogalmazott politikai programját, a magyar haza, nemzet, kultúra és gazdaság védelmében.
Eddig is voltak kisebb-nagyobb villongások a magyar jobboldal háza táján (amikor jobboldalról beszélek, abba kizárólag a Fidesztől politikailag jobbra állókat értem bele, magát a populista gyűjtőpártot semmiképp), ami kétségkívül mindig a balliberális ellentábor malmára hajtotta a vizet. Olyannyira, hogy a valaha jobb (!) napokat is látott Csurka István nemrég meg találta jegyezni a nagy nemzeti kötélhúzás (copyright by Tomcat) közepette: Ez a fiú bizony valami ügynök lehet, akinek valódi célja a jobboldal bomlasztása. Érte már ez a vád persze a még radikálisabb Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót is.
Polgár Tamás őszintének tűnő, igen kemény hangvételű írással tiltakozott a gyanúsítás ellen.
Erre most hirtelen előkerül zsebéből a Polgár-i farba, és kijelenti: A Jobbik lufi, komolytalan, semmi esélye semmire.
Talán a megfogalmazott kritikák egyikének-másikának még van is némi alapja, azonban én egyszer és mindenkorra (bár már ki tudja, hanyadszor) azt mondom: Be kell fejezni ezt az egymás ellen okoskodást azoknak, akik valódi nemzeti elkötelezettségűnek tartják magukat.
Egyetlen probléma van: Mindenki, akárhogy is veri a mellét, hogy szolgálni kíván, a mozgalom ura akar lenni. Mindenki. Mindenki el tudja képzelni, sőt, ki is mondja, le is írja, hogy a többieknek hol a helyük, de hogy neki magának hol, azt nem ítéli meg reálisan. A nemzeti radikális oldal minden szereplője (is) úgy gondolkozik és politizál ma, hogy miként kellene festenie az „egy tábornak” az ő egy zászlaja alatt.
Kérdem én: Miért kell mindenkinek és szigorúan egyedül a Szent Grált keresnie, és a maga által kikiáltott Örök Igazságot szajkóznia?
Miért ne festhetne a magyar nemzeti radikális oldal koherens mozgalomként úgy, mint egy ház, ahol a Jobbik az alap és a fal, a Barikád a tető, a Kuruc.info a harcos házőrző, akinek a láncát Toroczkai és Budaházy fogja, a Szent Korona Rádió és a Bombagyár pedig mondjuk a kémény.
Kedves Tomcat, miközben esélytelennek és csekély támogatottságúnak minősíted a Jobbikot, gondolkozz el rajta, hogy az általad (immár nyíltan) képviselt Zöld Pártnak mekkora a közismertsége, támogatottsága, mi a társadalom-, gazdaság, kül-, bel-, kultúr- és egyéb politikai programja, és még ha van is ilyen, hányan tudnak róla?
Eszedbe jut-e, hogy azok a szavazatok, melyek a következő országgyűlési választásokon esetleg személyed miatt hullanak a Zöld Párt urnájába, egy olyan politikai tényező elől kerülnek oda, melynek egyértelműbb programja, professzionálisabb politikai apparátusa van a magyar nemzeti érdekek képviseletére, és melynek számára szintén a parlamentbe jutás a tét?
Kétségtelen, hogy a Jobbik sem tökéletes; lehetne nagyobb, támogatottabb, de még ha a párttagok száma nem is rúg százezrekre, megkockáztatom:
A JMM bír jelenleg a parlamenten kívüli pártok közül a legszélesebb és koherensebb civil támogatással, háttérrel. Vona Gábor okosan és előrelátóan próbálta-próbálja bővíteni a Jobbik szimpatizánsainak körét a fizikailag cselekvőképesebb al-mozgalomként prezentált Magyar Gárdával; más kérdés, hogy ezt is lehetne hatékonyabban, összefogottabban csinálni, hiszen a hadisírok gondozása még nem szünteti meg a cigánybűnözést.
A mérvadó nemzeti radikális médiumok és az azokat szerkesztő, gyakran igen neves értelmiségiek között is szorosabb összefogásra van szükség, és a néha megengedhető, építő jellegű kritikán túlmenően inkább a közös cél- és eszmerendszer építése és védelme kell hogy legyen a legfőbb cél. Sürgető feladat a jobbradikális vezetők, erők és médiumok olyan egységbe tömörülése, melyet semmilyen liberális ármánykodás, mondvacsinált válsághelyzet nem verhet szét. És ebben igen nagy a felelőssége azoknak a prominenseknek, akik szellemi-fizikai bátorságukkal kivívták a nemzeti gondolkodású civilek tiszteletét; és nagy a felelősségünk nekünk, nemzeti radikális újságíróknak: Rendre egymást oktatjuk ki médiumaink hasábjain, vagy átfogó problémákat igyekszünk közös erővel megoldani?
Sütögesse mindenki otthon a pecsenyéjét, a saját családi asztalára, vagy maximum egy nagy, közös nemzeti radikális piknikre, amit remélhetőleg mielőbb, közösen, Árpád-sávos abrosz fölött költünk el.
Ha nem így lesz, akkor az a groteszk, tragikomikus vég ér el bennünket, hogy miközben egy totalitárius, velejéig romlott politikai rezsim leváltásáért küzdünk, saját hévünk, vehemenciánk, forrófejűségünk emészt fel bennünket.
Münzberg Mihály
Nyíregyháza
2008. október 23.
Amiatt is vekengtem már eleget, hogy széthúz a magyar jobboldal, a nemzeti radikális oldal. Hogy a MIÉP meg a JOBBIK egymásra fújtat, a Magyar Gárda belhatalmi válsággal küzd, és a masírozáson kívül nem sokat csinál, a nemzeti radikális oldal jelentős médiumai pedig egymást szapulják naphosszat,
A pontot az I-re Tomcat „Miért lufi a Jobbik?” című cikke tette fel, mely a blogger által jegyzett Bombagyár nevű internetes honlapon jelent meg október 19-én.
A korrektség és a gyengébbek kedvéért:
Tomcat, alias Polgár Tamás harmincas éveit taposó, igen sokoldalú, művelt és szellemes ember, aki a világhálón vezetett naplójában megfogalmazott, radikális véleményeivel és rendszeresen meghirdetett, gyakran polgárpukkasztó akcióival, valamint a Bombagyár médiával került be a szélesebb hazai (és talán nemzetközi) köztudatba. Tomcat régóta kiállt és ma is kiáll az emberi szabadságjogok mellett, és megkerülhetetlen prominense a kétezres évek magyar nemzeti radikalizmusának.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig egy (és Magyarországon talán jelenleg az egyetlen, szélesebb körben közismert) nemzeti radikális párt, amely fiatal, művelt vezetőkkel az élén kíván bejutni az országgyűlésbe, és megvalósítani világosan megfogalmazott politikai programját, a magyar haza, nemzet, kultúra és gazdaság védelmében.
Eddig is voltak kisebb-nagyobb villongások a magyar jobboldal háza táján (amikor jobboldalról beszélek, abba kizárólag a Fidesztől politikailag jobbra állókat értem bele, magát a populista gyűjtőpártot semmiképp), ami kétségkívül mindig a balliberális ellentábor malmára hajtotta a vizet. Olyannyira, hogy a valaha jobb (!) napokat is látott Csurka István nemrég meg találta jegyezni a nagy nemzeti kötélhúzás (copyright by Tomcat) közepette: Ez a fiú bizony valami ügynök lehet, akinek valódi célja a jobboldal bomlasztása. Érte már ez a vád persze a még radikálisabb Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót is.
Polgár Tamás őszintének tűnő, igen kemény hangvételű írással tiltakozott a gyanúsítás ellen.
Erre most hirtelen előkerül zsebéből a Polgár-i farba, és kijelenti: A Jobbik lufi, komolytalan, semmi esélye semmire.
Talán a megfogalmazott kritikák egyikének-másikának még van is némi alapja, azonban én egyszer és mindenkorra (bár már ki tudja, hanyadszor) azt mondom: Be kell fejezni ezt az egymás ellen okoskodást azoknak, akik valódi nemzeti elkötelezettségűnek tartják magukat.
Egyetlen probléma van: Mindenki, akárhogy is veri a mellét, hogy szolgálni kíván, a mozgalom ura akar lenni. Mindenki. Mindenki el tudja képzelni, sőt, ki is mondja, le is írja, hogy a többieknek hol a helyük, de hogy neki magának hol, azt nem ítéli meg reálisan. A nemzeti radikális oldal minden szereplője (is) úgy gondolkozik és politizál ma, hogy miként kellene festenie az „egy tábornak” az ő egy zászlaja alatt.
Kérdem én: Miért kell mindenkinek és szigorúan egyedül a Szent Grált keresnie, és a maga által kikiáltott Örök Igazságot szajkóznia?
Miért ne festhetne a magyar nemzeti radikális oldal koherens mozgalomként úgy, mint egy ház, ahol a Jobbik az alap és a fal, a Barikád a tető, a Kuruc.info a harcos házőrző, akinek a láncát Toroczkai és Budaházy fogja, a Szent Korona Rádió és a Bombagyár pedig mondjuk a kémény.
Kedves Tomcat, miközben esélytelennek és csekély támogatottságúnak minősíted a Jobbikot, gondolkozz el rajta, hogy az általad (immár nyíltan) képviselt Zöld Pártnak mekkora a közismertsége, támogatottsága, mi a társadalom-, gazdaság, kül-, bel-, kultúr- és egyéb politikai programja, és még ha van is ilyen, hányan tudnak róla?
Eszedbe jut-e, hogy azok a szavazatok, melyek a következő országgyűlési választásokon esetleg személyed miatt hullanak a Zöld Párt urnájába, egy olyan politikai tényező elől kerülnek oda, melynek egyértelműbb programja, professzionálisabb politikai apparátusa van a magyar nemzeti érdekek képviseletére, és melynek számára szintén a parlamentbe jutás a tét?
Kétségtelen, hogy a Jobbik sem tökéletes; lehetne nagyobb, támogatottabb, de még ha a párttagok száma nem is rúg százezrekre, megkockáztatom:
A JMM bír jelenleg a parlamenten kívüli pártok közül a legszélesebb és koherensebb civil támogatással, háttérrel. Vona Gábor okosan és előrelátóan próbálta-próbálja bővíteni a Jobbik szimpatizánsainak körét a fizikailag cselekvőképesebb al-mozgalomként prezentált Magyar Gárdával; más kérdés, hogy ezt is lehetne hatékonyabban, összefogottabban csinálni, hiszen a hadisírok gondozása még nem szünteti meg a cigánybűnözést.
A mérvadó nemzeti radikális médiumok és az azokat szerkesztő, gyakran igen neves értelmiségiek között is szorosabb összefogásra van szükség, és a néha megengedhető, építő jellegű kritikán túlmenően inkább a közös cél- és eszmerendszer építése és védelme kell hogy legyen a legfőbb cél. Sürgető feladat a jobbradikális vezetők, erők és médiumok olyan egységbe tömörülése, melyet semmilyen liberális ármánykodás, mondvacsinált válsághelyzet nem verhet szét. És ebben igen nagy a felelőssége azoknak a prominenseknek, akik szellemi-fizikai bátorságukkal kivívták a nemzeti gondolkodású civilek tiszteletét; és nagy a felelősségünk nekünk, nemzeti radikális újságíróknak: Rendre egymást oktatjuk ki médiumaink hasábjain, vagy átfogó problémákat igyekszünk közös erővel megoldani?
Sütögesse mindenki otthon a pecsenyéjét, a saját családi asztalára, vagy maximum egy nagy, közös nemzeti radikális piknikre, amit remélhetőleg mielőbb, közösen, Árpád-sávos abrosz fölött költünk el.
Ha nem így lesz, akkor az a groteszk, tragikomikus vég ér el bennünket, hogy miközben egy totalitárius, velejéig romlott politikai rezsim leváltásáért küzdünk, saját hévünk, vehemenciánk, forrófejűségünk emészt fel bennünket.
Münzberg Mihály
Nyíregyháza
2008. október 23.
