Délután háromkor a Szilaj Dobcsoport ütemes dobolásba kezdett. A jelre az Andrássy úton várakozó gárdisták megindultak a Hősök tere felé. Rengett a föld a több száz láb dobogása alatt. Egyszerre koppantak a bakancsok, egyszerre dobbantak a szívek. A több ezres közönség egyetlen visszafojtott, várakozó sóhaj volt, míg fel nem tűntek az első, történelmi zászlókat tartó gárdisták a Dózsa György úton. A 64 vármegye zászlainak bevonulását a Gárda-szakaszok folyamatos érkezése követte Árpád-sávos pajzsok alatt.

Az egybegyűlt gárdistákat és szimpatizánsokat Volner János, a Magyar Gárda Mozgalom Pest megyei vitéz Oszlányi Kornél századának parancsnoka köszöntötte (gyakorlatilag ő a Gárda szóvivője – Kuruc.info szerk.), külön kiemelve többek közt a vendégként megjelent Patrubány Miklóst. A tömeget egy perces néma főhajtásra kérte az 52 évvel ezelőtti, Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékére.

A himnusz után ifj. Hegedűs Loránt református lelkész mondta el igei köszöntőjét. Beszédében bírálta saját egyházát, amiért vezetői „evangélium- és egyházellenesnek” minősítették a Gárdát, amelyre ő a Jóisten áldását kérte.

Kiss Róbert országos főkapitány beszéde

Adjon az Isten! Gárdisták, avatandók, pártolók, szimpatizánsok, velünk ünneplők!

Elsősorban engedjék meg, hogy magyarázatot adjak a mai, részben fehér inges megjelenésünkre. Sajnos úgy tűnik, a gépezet, mely arra hivatott, hogy a nemzeti oldalt szétzilálja, ismét utolért minket. Újabb próbálkozásuk eredményét láthatják a mai napon: a varroda, amely szerződésben vállalta a formaruhák levarrását, a harmadik határidőt sem tartotta. Természetesen a fehérvári színjátékon résztvevők számára juttatott formaruhákat. Ezért majd a törvény előtt fog felelni. (A Kuruc.info természetesen kérte a főkapitánytól a pontos felelős megnevezését, a Gárdán belül is, elvégre ez a szabotázs Dósáék kiválása után várható volt, nem érhette őket felkészületlenül. Az ügyre még visszatérünk – a szerk.)

Mi, a Magyar Gárda Mozgalom felesküdött gárdistái önként, szolidaritásból levesszük formaruhánkat, hogy avatandó testvéreinknek segítő kezet nyújtsunk, ily módon is megerősítve összetartozásunkat. Megvásárolt, megfélemlített, megvezetett civilek bohóckodnak a formaruhánkban, ócska, harmadrangú színjáték részeként használják azt. Mi nem az egyenruhára tettünk esküt, mi fehér ingben is ugyanúgy tesszük a dolgunkat. Nem a formaruha teszi a gárdistát. Belőlük a formaruha sem csinál gárdistát. Megőrizzük a Magyar Gárda becsületét, és tudjuk, eljön az az idő, amikor a formaruhát csak azok fogják viselni, akik nem ejtettek szégyenfoltot rajta.

Ezúton köszönjük a szakadár társulatnak ezt a jellemtelen közjátékot, mert mi ettől erősebbek lettünk. Minden pofon csak szorosabbá teszi a mi szövetségünket. Egyre inkább tudatosul bennünk, minden sunyi vagdalkozásuk újabb bizonyítéka annak, hogy jó úton járunk, hogy összefogásunk egyre fenyegetőbb nemzetünk megrontói számára.

Mozgalmunk ismét mérföldkőhöz érkezett. Újabb 400 társunk tesz esküt a mai napon arra, hogy nem, csakazértsem hagyja, hogy nemzetünket, történelmünket sárba tiporják, népünk fejét a porba hajtsák! Újra lelkesedést ad nekünk a tudat, hogy nem dolgoztunk hiába az elmúlt egy évben. Mert bárki bármit is tesz, kijelenthetjük: a Magyar Gárda Mozgalom él, erősödik, és kiáll az igazság mellett. Nekünk egy hazánk van, egy Istenünk és egy eskünk. Azt soha meg nem szegjük, társainknak hátat nem fordítunk.

Az utóbbi időben ugyan voltak ezirányú próbálkozások. Az a csapat, aki ma itt áll, egy letisztult, egyenes, kőkemény gerince a mindenkori Magyar Gárda Mozgalomnak. Mi mind tudjuk, hogy együtt erősek vagyunk, és továbbvisszük a Magyar Gárda Mozgalom üzenetét: életünk árán is megvédjük nemzetünket.

A legnagyobb tisztelettel szeretném megköszönni Wittner Máriának, Dr. Für Lajosnak, Dr. Hegedűs Lórántnak, hogy kezüket óvón teszik Mozgalmunk vállára. Köszönjük, hogy ilyen nagyszerű emberek állnak az igazság pártjára.

Köszönjük a Magyar Gárda Egyesületnek is, hogy ellenállnak a támadásoknak, hogy igaz ügyüknek tekintik a Magyar Gárda Mozgalom küzdelmét, hogy magánemberként is erősítenek minket hitünkben. Emlékezzünk vissza, hogyan született a Magyar Gárda! Emlékezzünk rá, milyen erők hívták életre! Emlékezzünk, milyen helyzetben van és volt az ország!

A Magyar Gárda erői, felismerve a Nemzettől fakadó elvárásokat és azt, hogy szükségszerű továbblépnie onnét, ahol most toporog, a magyar hagyományoknak és a szakszerűségnek megfelelve kialakította szervezeti rendszerét és állandó programjait. A Magyar Gárda a magyarság gerince, mely már nem görnyedt, hanem egyenes. Egyenes és a fejet fenntartja, de nem lenéz, hanem fentről néz lefelé. Mégpedig azért, hogy felemelje azokat, akik még mindig szolgamód hajlongnak az őket kizsákmányolók előtt. A hatalom birtokosai azok, akik megvetik, vagy épp félik az általuk lenézetteket. Mi azonban adni szeretnénk az alattuk lévőknek, de nemcsak anyagilag, hanem lelkileg és szellemileg is. Tekintetünk észreveszi a bajokat, és ezért felemeljük a nemzet fejét, hogy gondolatok töltsék meg azt és ne hírek. Valós tények és ne fizetett vélemények. Hogy ne a bizonytalan jövőben keresse a boldogulást és ne a múltba révedjen, hanem a jelenben találja meg önmagát. Hogy ne szolgalelkű kiszolgálója legyen másoknak, hanem hogy öntudatos, önérzetes magyar polgár lehessen. Ehhez kíván a Magyar Gárda segítséget adni mindazoknak, akik az összkárpáti érdeket helyezik előtérbe, melynek csak nyertese lehet a magyarság és az itt élő népek. A széthúzásnak az ára a névleges függetlenség, a lelkek és az ész rabsága. Ideológia helyett egyéni gondolatokat, fogyasztók helyett személyiségeket, távoli szép jövő helyett magyar jelent!

Gárdisták!

Az elmúlt egy év kemény munkáról szólt. A Magyar Gárda Mozgalom ott volt, ahol a nép bajban volt. Ti ezt jól tudjátok, hisz a kevéske szabadidőtöket áldoztátok-áldoztuk fel, a napi munka utáni pár óra pihenést, családdal való törődést. Néha kicsit elfáradtunk, de a hitünk töretlen maradt. Az eskünk szent. Mi soha, de soha azt meg nem szegtük, és nem is fogjuk. Mi arra esküdtünk, hogy a nemzetünk érdekeit fogjuk szolgálni. Alázattal, kötelességtudóan szegődtünk szolgájául nemzetünknek. És bár sokan akasztották belénk karmaikat, nem adtuk fel, mindig volt egy-egy társunk, aki a bajban kezet nyújtott.

Ez a Magyar Gárda Mozgalom legnagyobb fegyvere. Gárdisták, ez a legnagyobb kincsünk-fegyverünk, ez a testvériesség, amely összeköt minket, kioldhatatlan kötelékkel. Mert bár sokan hiszik, hogy csak formaruhánkban vagyunk gárdisták, néhányan azt is, hogy pusztán a formaruha viselete gárdistát farag az emberből, ezúton is üzenjük nekik: minket nem csak a ruha kötelez, és nem csak erről ismerjük fel egymást: mi testvérként, barátként, családként működünk. Ezt a köteléket nem oldja semmilyen próbálkozás: sem az önkéntes önépítés, sem az irigység, sem a politika, sem pedig az aljasság. Mi egyek vagyunk, egy az utunk.

A Gárda történelmet írt. Részesei vagyunk mindannyian. Tatárszentgyörgy óta a média is kezdi feszegetni a kényes kérdéseket, Galgagyörk miatt magánemberként idézik be az életmentő gárdistáinkat, mindent megpróbálnak, hátha sikerül megfélemlíteni, szétverni minket.

Mi azonban töretlen hittel és erővel folytatjuk megkezdett utunkat: vért adunk, árvíznél segítünk, kenyeret osztunk a Parlament előtt, adományokat juttatunk a rászorulóknak, fejet hajtunk nemzetünk nagyjai előtt, talán kis lépésekben, de határozottan haladunk előre. Hisz erre esküdtünk, hogy legjobb tudásunk szerint nemzetünket segítjük, ezt a maroknyi megtört, megalázott, de egyenes gerincű népet.

Avatandók!

Hamarosan esküt tesztek a Szent Koronára. Szentelt zászlók alatt álltok. Isten áldása van, volt és lesz munkánkon. Ezért kérek mindenkit, amíg az esküt mondja, érezze át minden szavát. Itt nem mondatok fognak elhangzani, nem szavak szép egymásutánban, hanem hitet tesztek. Lelketek minden ereje, tenni akarásotok minden cseppje benne lesz ebben az esküben, ez meghatározza egész további életeteket. Mert gárdistának lenni embert próbáló feladat. Emellett helyt kell állni férjként, feleségként, apaként, anyaként, társként is. De láthatjátok, több mint 1000 társunknak ez sikerült. Most, hogy közel 2000 főt számlál a Magyar Gárda Mozgalom, könnyebb lesz. Eredményesebbek leszünk. Magasra tettük a mércét, nagyobb lépésekben kívánunk előre haladni.

A Magyar Gárda Mozgalom vezetése egy új munkacsoportot hívott életre, melynek célja, hogy olyan jogszabályi és gyakorlati változásokat érjen el, melyek révén hatékonyan fel lehet venni a harcot a bűnözéssel szemben. Ennek érdekében szükség van a büntető törvénykönyv jelentős átdolgozására és szigorítására, valamint arra is, hogy a büntetésüket töltők számára olyan börtönprogramot dolgozzanak ki, melynek megvalósítása egyrészt segít dolgos, a társadalomba visszailleszkedni képes embereket faragni az elítéltekből, másrészt a börtönök vonzáskörzetében létesített nagy munkaigényű mezőgazdasági kultúrákban történő munka révén csökkenti a fogvatartás költségeit.

A Magyar Gárda Mozgalom több színvonalas rendezvényt kíván szervezni országszerte, céljaink tiszták és világosak, szeretnénk, ha a következő nemzedék megtanulhatna méltósággal emlékezni hőseinkre, tiszta történelmet tanulhatna, megismerné múltunkat, régen elfeledett szokásainkat.

Szeretnénk, ha mindinkább emberközelivé válna a Magyar Gárda, szeretnénk, ha végre mindenki elfogadná a tényt: a magyar nép ébredése visszafordíthatatlan folyamat, igenis jogunk van szabad emberként élni a saját, szabad hazánkban, küzdeni fogunk az objektív hírközlésért, nem akarjuk, hogy érdekektől vezérelt szócsövek ferdítsenek. Nem hallgathatják el tovább a Magyar Gárda aktivitását, míg a sajtó 4-5 rendezvényt említ, addig jelentem: a Magyar Gárda Mozgalom országszerte több száz rendezvényt, karitatív megmozdulást, tiltakozó felvonulást tudhat maga mögött.

A sajtó Magyar Gárda Mozgalommal összefüggésben „balhékat” említ. A Magyar Gárda Mozgalom SOHA, SEHOL nem „balhézott”. A Magyar Gárda Mozgalom mindig méltóságteljesen emlékezett, fegyelmezetten demonstrált, sőt több esetben is segített a rendfenntartásban. Ezt az utat kívánjuk járni a jövőben is, tiszta céljaink, emberségünk, egyenességünk, méltóságunk és hitünk tesz minket igazi gárdistává. Ez mindig megkülönböztet majd minket a színlelt, egyperces hírnév vonzotta önépítőktől.

Isten áldása legyen gárdistáinkon, adjon nekünk töretlen hitet, tisztánlátást és erőt a munkánkhoz, hisz napjainkban nagyobb szükség van ránk, mint valaha. Idéznék egy mondatot, az 56-ok avatásáról: „Tegyük végre Magyarországot azzá, ami, egy Istennel, egy hazával!”

Hát Adjon az Isten… szebb jövőt… mindannyiunknak!

Wittner Mária, a Gárda zászlóanyája, és a frissen megalakult fővédnöki testület hölgytagja (Wittner Mária, Für Lajos és id. Hegedűs Lóránt alkotják a Magyar Gárda három fős fővédnöki testületét – a szerk.) felszólította Gyurcsány Ferencet és a közélet szereplőit, nyilatkozatban valljanak arról, hogy nem tagjai egyetlen, hazánk ellen tevékenykedő érdekcsoportnak sem, és tudatosan nem ártanak Magyarországnak.

Id. Hegedűs Lóránt, református püspök és Für Lajos is egyaránt kiemelték, mennyire nagy szükség van a Magyar Gárdára ezekben a nehéz, „földomlásos” időkben, hisz a Gárdának kell világítani és utat mutatni a szellemi, erkölcsi és gazdasági sötétségben.

Erdélyi József színművész Petőfi Sándor Élet vagy halál című versével fokozta az emelkedett hangulatot, majd a négyszáz új avatandó esküt tett a Szent Koronára, annak másolata előtt, melyet ismét a Szent Korona Lovagrend tagjai bocsátottak a résztvevők rendelkezésére. Az eskütétel nem volt mentes megható pillanatoktól. A 6-7 éves oroszlánkölykök mellett esküt tett egy nyolcvan éven felüli bácsi is, aki egykor Horthy Miklós katonája volt, ezért az avatást a Horthy-hadsereg tüzérségi egyenruhájában állta végig. Elmondása szerint fél évvel ezelőtt jelentkezett a Magyar Gárda soraiba, s alig várta a mai napot. Az avatásra saját készítésű sapkában érkezett.

Adjon az Isten! Gárdista testvéreim!

Sorsfordító idők jönnek. A gazdasági világválság szele a változást hozza a nagyvilágba és hazánkba is. A szemünk láttára fog összeomlani rövidesen a neoliberális világuralom. De ne legyen illúziónk, ahogy eddig, úgy most is megpróbálják majd átmenekíteni magukat. Odakint és itthon is. Ezért nagyon fontos, hogy ne engedjünk semmiféle bomlasztásnak, semmiféle megosztásnak. Mert nem engedheti meg ez a nemzet, hogy 1990-hez hasonlóan ismét a feje felett döntsenek. Hogy a fontos pillanatokban ne legyen a népnek képviselete. Ezért fontos, hogy a Magyar Gárda ne térjen le arról az útról, az egység és a céltudatosság útjáról, amelyen 2007. augusztus 25-én elindult. Ez a nemzet már nem akar több csalódást, több megosztottságot, nem akar sem felelőtlen kalandorokat, sem önjelölt hőscincéreket. Egységet és tisztességet akar. És ez a mai nap, a Gárda 4. országos avatása a bizonyíték: hogy a Magyar Gárdát nem lehet szétverni.

Vannak olyan dolgok az életben, amelyeket akárhányszor él is át az ember, nem tudja megszokni, nem tud közömbös és szenvtelen lenni. Ez már a 4. avatás, a Magyar Gárdának három gyönyörű ünnepben volt része. De most, hogy itt állok megint, most, hogy látom és érzem a belőletek áradó hitet, erőt és akaratot, hogy látom a szemeiteket, olyan, mintha először látnám, mintha először élném át. Nem lehet betelni, és nem lehet elmondani azt a boldogságot, amit azoknak a szíve érez, aki lát Benneteket, mint ahogy nem lehet betelni és elmondani azt a büszkeséget sem, amely ilyenkor egy gárdistának megadatik. Nemzetünk történelmének mostani gyalázatos éveiről az utókor bizonyára nem sok mindent őriz majd meg, és jól is teszi, hiszen méltatlan éveket hagytunk magunk mögött. De egy biztos, ti már beírtátok magatokat a magyar történelembe, vörös-ezüst betűkkel, és örökre. Megadtátok azt a lehetőséget a magyar nemzetnek, hogy újra higgyen, hogy újra örüljön, hogy újra büszke legyen valamire. És ezt Ti adtátok meg, Ti vagytok nemzetünk utolsó reménysugarai, nem más.

Mert szükség van a reményre, és szükség van Rátok. Ki szeretne egy olyan országot magának és a gyermekeinek, amelyben – bár a mi hazánkról van szó – mi csak másodrangú szolgák vagyunk? Ki szeretne olyan országot, amelyben a föld, amelyért annyi magyar vért ontottak, csak úgy, fillérekért vándorolna spekulánsok kezére? Ki szeretne olyan országot, ahol nap mint nap lehet lábtörlőnek használni a magyarság jelképeit – a Szent Koronát, a Turult vagy az Árpád-sávokat? Ki szeretne olyan országot, amelyet ugyan Magyarországnak hívnak, de mindene idegenek tulajdonává lett? Ki szeretne olyan országot, ahol egy kecske és egy kacsa közös gyermeke, McDonald tömi tele műanyaggal a népet? Ki szeretne olyan országot, ahol Peresz Simonok ütik bele mindenbe az orrukat? Ki szeretne olyan országot, amelynek az egyik része nemsokára lakatlan lesz, a másik meg lakatos? Ki szeretne ilyen országot? Mert mi nem.

Kínzóan hosszú évek alatt, kínzóan sokakban, kínzóan sokszor merült fel a kétely: hát mi lennénk a hős Atillának utódai? A mi apánk lett volna Árpád fejedelem? Bennünk folyna Szent László király vére? Nekünk lenne ősünk Bocskai István? Mi lennénk az az utókor, amelyért Rákóczi, Kossuth és Pongrátz Gergely fegyvert fogott? És a kínzó nemek hosszú sora, hosszú évek után most újra az a válasz: igen. Mi vagyunk. A mi ereinkben folyik tovább az ő dicső vérük. Ezért hála minden magyarnak, aki nem menekült el a sorsa elől, aki mert rálépni a világ legszűkebb ösvényére, amely a miénk, magyaroké.

Dönthettetek volna másképp. Hiszen annyira sok minden ellene szól a választásnak. A mai világ, a mai politikai és gazdasági helyzet, a szörnyű ellenségesség, amely a médiából árad és ki tudja még hány kisördög súgja a füleitekbe szüntelen: ne tedd, hagyd az egészet, hiszen semmi értelme. De Ti mégis itt álltok, tiszta tekintettel és bátor szívvel. Jöhet akárhány kisördög, szegfűvel, ibolyával, naranccsal vagy akár szabad madárnak mondott rút keselyű képében: rajtatok nem fognak sem hazugságaik, sem gyűlölködésük. Ti már döntöttetek, nem csak a dicsőséget akarjátok, mert azt könnyű akarni, hanem vállaljátok az oda vezető utat, a szenvedést és a küzdelmet is.

Talán ismeritek a két bajtárs történetét, a történetet, amely rólatok szól. Történt egyszer, hogy a tábort, amelyben a katonák aludtak, az éj leple alatt az ellenség hirtelen támadása érte. Nem volt mit tenni, menekülni kellett. A nagy zavarodásban a két bajtárs elveszítette egymást. Az egyiknek sikerült elmenekülnie, és visszanézve csak azt látta, amint bajtársát halálos lövés éri. Amikor megérkezett a másik táborba, azonnal engedélyt kért a parancsnokától, hogy visszamehessen barátjáért, de az azt mondta: „Nincs értelme hősködni, a bajtársa halott. Megtiltom, hogy visszamenjen érte.” A katona azonban megszegte a parancsot, és visszament. Néhány óra múlva megérkezett, karjában a bajtársa holttestével, és testén egy halálos sebesüléssel. A parancsnok azonnal ráförmedt: „Hát nem megmondtam, hogy ne menjen oda vissza. Látja, mit történt! A társa halott, maga pedig szintén meg fog halni. Megérte?” A katona csak annyit mondott: „Igen, parancsnok úr, megérte. Mert amikor visszamentem, még élt, és azt suttogta nekem: tudtam, testvérem, tudtam, hogy visszajössz értem.”

Hát ez az a kötelék, amely össze kell és össze fog kötni Benneteket. Amelyet senki és semmi nem tud majd széttépni, sem kívülről, sem belülről. Ahogy eddig, úgy ezután is, próbálják majd újra és újra, ezért legyetek éberek. Hol acsarkodva, hol mézes szavakkal, de majd jönnek újabb és újabb tomlantosok, kolompárok és más hamis próféták. Egy céljuk lesz csak, hogy eltakarítsák mocskos terveik utolsó akadályát, hogy lerombolják a magyar életerő utolsó bástyáját, benneteket, a Magyar Gárdát. De ne feledjétek! Ebben az elmagányosodó világban, Ti, gárdisták, soha többé nem vagytok egyedül. Mindannyiotoknak száz és száz bajtársa van, aki felsegít, ha elesnél, aki számít rád, ha elesne, aki melléd áll, ha egyedül kevés volnál, aki nem elvenni Tőled, hanem adni akar. Mert ha mi, magyarok itt ezen a szent földön, a mi földünkön segítünk egymáson, ha adunk egymásnak, akkor az ég is adni fog nekünk. Nem többet, de nem is kevesebbet, mint amit megérdemlünk. Adni fog egy hazát, és adni fog egy nemzetet!

Adjon az Isten!

A Magyar Gárda Egyesület és a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének köszöntő szavai után Kiss Róbert főkapitány oklevelet nyújtott át vitéz Tóth Károlynak, akit a Veszprém megyei állomány örökös, tiszteletbeli kapitányának választott.

A Szózat és a Székely himnusz közös eléneklésével zárult a hivatalos ünnepség, majd a gárdisták a Szilaj Dobcsoport ütemeire elhagyták a Hősök terét. A közönség folyamatosan tapsolt és éltette a Gárdát.

Egyszer csak a nézők soraiból kivált egy fiatal lány. Kipirult arccal kutatta a fekete-fehér sorokat. Aztán a fegyelmezett oszlopból kilépett egy hölgy, és boldogan rohant oda a lányhoz. Könnyezve szorították egymást. "Anya, olyan büszke vagyok Rád" – szólt meghatottan a fiatal hölgy. Ők megtették az első lépést a szebb jövő felé...