A Rajkán élő szlovákok békességben élnek együtt a helyiekkel, és állítják, eszükbe sem jutott költözni - nyilatkozta a község polgármestere a Kisalföld keddi számában. Bazsó Lajos a lapnak elmondta: a községben élő szlovákok nem értik a köpködéssel vádolt, fenyegetésektől tartó – szintén szlovák – helyi ingatlanközvetítőt, aki a szlovák médiában rendkívül lehangoló képet festett Rajkáról.
A községvezető közölte: „rengeteg Rajkán élő szlovák lakos kereste fel a hivatalban, felháborodásának hangot adva”, mivel az ingatlanközvetítő úgy fogalmazott: a Rajkán élő szlovákok hetven százaléka az incidensek miatt csomagolni akar, másik részük pedig vívódik, maradjon-e. Ez azonban nem igaz – szögezte le a polgármester, és kijelentette, idősebbek és fiatalok személyes beszélgetésben hangsúlyozták: eszükbe sem jutott költözni, hiszen békességben élnek a helyiekkel.
(MTI)
Kapcsolódó:





