A függelékben teljességében olvasható MFOR-cikk legfontosabb szekciója:

"Bevezetik a védendő fogyasztó fogalmát

A védendő fogyasztók olyan szociálisan rászoruló emberek, akiknél nem lehet majd kikapcsolni a gázt vagy a villanyt akkor sem, ha nem fizetnek. A cechet tehát ez esetben a közszolgáltató cég, illetve annak többi ügyfele, fogyasztója állja. Szintén a népszerű intézkedések rövidke sorába tartozik az, amely a rászorulók esetében jövőre kiterjeszti az ingyenes iskolai étkeztetést a 6. osztályos tanulóknál."
A hivatkozott rendelet ITT van. Idézzük az elejét:

Az a természetes személy [tartozik a rendelet hatálya alá], aki, vagy akinek háztartásában élő személy:
1.    a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) 37/A § szerinti
rendszeres szociális segélyben;
Igen, a felsorolás rögtön így kezdődik. Kedves cigány honfitársaink vajon hová tartoznak?
Értsd: nem elég, hogy teletömik a putriscigányokat pénzzel, amit aztán azok elgépeznek, elisznak (lásd pl. Tiszabőt vagy Kesznyétent – lásd ezzel kapcsolatban cikkünket: "Ennyire "szegények" a putrisok: Tiszabőn is a félkarúba dobálják a segílykét"; és, ugye, emlékszünk,mi történt Piricsén? Elitta a segílyt a putris, éhenhalt a gyereke), még ezt is mi fizetjük, miközben lassan az állunk is felkopik az elvonások, a gazdasági recesszió miatt.
A megélhetési bűnözés mellé most menlevelet kapnak a közüzemi díjak nemfizetése esetére is. Mostantól majd csapatostul nem fizetnek. Semmiféle rezsit. Sőt, ahonnan eddig lekötötték pl. az áramot úgy, hogy nem tudták visszakötni maguknak, azoknak még be is kötik. Szép, nagyon szép. Ha ezt megtudják, akkor egy pillanat alatt eltüzelik az összes eddigi csekket, és mennek röhögni a magyarokon... Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy átlag cigányputri "híres" a takarékosságáról. Ablak kitörve és/vagy eladva, helyette egy nejlon, aztán a fűtés meg hadd szóljon. Egy rendesen szigetelt lakás fűtésére fordítandó áram / gáz stb. ötszörösét simán be kell pumpálni egy ilyen putriba. És ezt mind mi fizetjük, a már most is irreálisan magas adókkal és közüzemi adókkal!
Miközben rommá adóztatják az embereket, egyre több magyar veszti el az állását, munkahelyek mennek tönkre az abnormálisan magas adók ill. a "szakértő" kormány miatt, egy olyan improduktív réteget támogatnak (egyre inkább), akik soha nem fogják ezt visszafizetni. Meghálálni meg főleg nem, max. egy kis "megélhetési" meg "indulati" bűnözéssel. Adócsökkentés helyett, hogy könnyítsenek a terheken és nem csökkenjen a fogyasztás - ami megint csak elbocsátásokhoz vezet – öntöm a pénzt a cigányoknak, óvodai mani, plusz a közüzemi számláikat is fizethetik a tönk szélén álló - még - dolgozó magyarok. Egész egyszerűen vérlázító!

A pénzlegalizálás (pénzmosás? Lásd a második bekezdést) is eléggé gyanúsnak tűnik. Így próbálják a parlamenterek legalizálni a pénzüket? Mert nem az adófizető fog adóparadicsomba befektetni, hanem a milliomos, meg a politikus.
Függelék: a teljes cikk:
"Megszavazták az adótörvényeket
2008. december 1. hétfő 18:54:55

Az Országgyűlés hétfőn estébe nyúló ülésén 198 igen és 181 nem szavazat mellett elfogadta a jövő évi adótörvényeket. Az MSZP és néhány független képviselőn túl az MDF többsége is a javaslatok mellé állt, míg a Fidesz és az SZDSZ ellenezte azokat. A már korábban ismert változások mellett újdonság, hogy 2009-ben bevezetik a védendő fogyasztó fogalmát is. Ennek értelmében a szociálisan rászorulóknak nem kell közműdíjat fizetniük. Az alábbiakban az mfor.hu a legfontosabb módosulásokat foglalja össze.

A most elfogadott változások értelmében amnesztiát kaphatnak azok, akik adómentesen kimenekített pénzüket a jövőben hazahozzák. (A Bahamákon, a Seychelle-szigeteken vagy éppen Dominikán több magyar tulajdonú offshore céget jegyeztek be. A rendszer lényege, hogy egy magyar cég átutalja egy külföldi vállalatnak a pénzét, és utóbbi a kinti, kedvező szabályok szerint adózik.) A vállalkozások a jövőben adómentesen juthatnak a saját, külföldön lévő – úgynevezett offshore – cégüktől hazautalt összeg 75 százalékához.

Ennek feltétele, hogy e bevétel felét a magyar cég legkésőbb 2009. június 30-ig magyar állampapírba fektesse, és ezt két évig megtartsa. Magánszemélynél a hazahozott jövedelem nem minősül vagyongyarapodásnak, és ilyen eljárás emiatt nem indítható. Nem jár viszont kedvezmény, ha a jövedelem Andorrából, Monacóból vagy Liechtensteinből származik.

Ezentúl az evásoknak, továbbá az átalányadózást választó egyéni vállalkozóknak és őstermelőknek is gyűjteniük kell majd a számlákat. További szigorítás, hogy minden 900 ezer forintot elérő vagy azt meghaladó vásárlásnál az eladó köteles lesz számlát kiállítani, függetlenül attól, hogy a vásárló adóalany vagy sem.

Az MSZP-frakció 188 igen szavazata mellett két fideszes képviselő, Horváth János és Hörcsik Richárd, a kereszténydemokrata Molnár Béla, öt MDF-es politikus: Csapody Miklós, Herényi Károly, Lengyel Zoltán, Pettkó András és Karsai Péter, illetve a független Császár Antal és Gyenesei István nyomta meg az igen gombot. Nemmel voksolt a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ, három MDF-es (Csáky András, Hock Zoltán, Katona Kálmán) és három független (Almássy Kornél, Tóth András, Vas János) képviselő. Igazoltan távol volt Balla György (Fidesz) és Dávid Ibolya (MDF), míg Boross Péter (MDF) nem szavazott.


Ha valaki nem tesz eleget nyugtaadási kötelezettségének, akkor a kiállításra kötelezett személy közvetlen vezetője is ötszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. Szintén ekkora összegre büntethetik a foglalkoztatás bejelentésének elmulasztásáért azt a személyt, illetve annak közvetlen vezetőjét, akinek munkaköri kötelezettsége a bejelentés.

Akiknek kötelező számlát kérni és gyűjteni, azok az igénybevett áru vagy szolgáltatás értékének húsz százalékáig terjedő mulasztási bírsággal sújthatók, ha feladatuknak nem tesznek eleget. Igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén a maximális bírságösszeg az áru értékének negyven százaléka; az alsó határ 10 ezer forint.

Készpénzforgalom

Legfeljebb 250 ezer forintot lehet készpénzben fizetni vállalkozások közötti üzlet esetén. Ha ezt meghaladja az összeg, akkor a határ feletti rész húsz százalékának megfelelő mulasztási bírságot szabhat ki az APEH. A szigorítások között szerepel a bankszámlanyitási kötelezettség abban a körben is, ahol ez eddig nem kellett. Korlátozzák a cégek készpénzállományát, házipénztárát is.

Cégautóadó

Jövőre az evásoknak is fizetniük kell cégautóadót. Ugyanis a cégautó kikerül az szja-törvényből, és ehelyett a gépjárműadó egyik önálló fejezete szabályozhatja. Így az önkormányzatokhoz kerül, és mindenkinek adót kell majd fizetni utána. Érdemes majd utánanézni, mi is számít cégautónak, mert elképzelhető, hogy bővítik majd ezt a kategóriát.

Hozzányúltak még a céges autók magánhasználatának adóztatásához is. Azok az autótulajdonosok fogják fizetni, amelyek vagy akik költséget számolnak el a gépkocsi után – cégek és magánszemélyek egyaránt. Az adó negyedévente 7000, illetve a 1600 köbcentiméter hengerűrtartalmat, illetve az 1200 köbcentiméter kamratérfogatot meghaladó autóknál 15 ezer forint lesz, amit le lehet vonni a gépjárműadóból.

Egyszerűsítések, adócsökkentések

Örökösödési illeték

A gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentessé válik az öröklött vagyonnak az a része, amelynek a terhekkel csökkentett értéke nem több húszmillió forintnál. A teljes vagyont tekintve először a lakás lesz illetékmentes, és ha marad még a húszmillió forintból, akkor az egyéb vagyon is. Az új szabályt a jövő év első napján illetékkiszabásra benyújtott ügyekben kell alkalmazni, de azt is megengedi a módosítás, hogy a még jogerősen el nem bírált esetekben is a kedvezőbb szabályt alkalmazza a hatóság.

Adóköteles a költségtérítés

A képviselői költségtérítések megadóztatásáról szóló, egyhangúlag elfogadott javaslat alapján az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők februártól 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után. Kivételt képez, vagyis nem esik ezen adókötelezettség alá a szállásköltség. Az adót a kifizetőnek kell levonnia.

APEH-bevallás

Az egyszerűsítés jegyében született az a javaslat, miszerint jövőre az adóhatóság a nála lévő adatok alapján elkészíti a magánszemélyek adóbevallását, a tervezetet kiküldi. Ha az adóalany azt elfogadja, akkor aláírva visszaküldi.

Bevezetik a védendő fogyasztó fogalmát

A védendő fogyasztók olyan szociálisan rászoruló emberek, akiknél nem lehet majd kikapcsolni a gázt vagy a villanyt akkor sem, ha nem fizetnek. A cechet tehát ez esetben a közszolgáltató cég, illetve annak többi ügyfele, fogyasztója állja. Szintén a népszerű intézkedések rövidke sorába tartozik az, amely a rászorulók esetében jövőre kiterjeszti az ingyenes iskolai étkeztetést a 6. osztályos tanulóknál.

Hétfőn a Parlament döntött arról is, hogy eltörlik a 35 százalékos osztalékadót, és jövőre már csak 25 százalékos teher lesz a cégeken – igaz, a 35 százalékot eddig sem sokan voltak hajlandóak megfizetni, inkább máshogy vették ki vállalatukból a pénzt."