A korábbi infókkal ellentétben nem szamurájkard, hanem macséta, azaz bozótvágó volt az elkövetőnél. A támadó szétvágta volt barátnője fejét, aki időközben elhunyt. A nővel lévő férfira is rátámadt "heves vérmérsékletű" honfitársunk, akinek egyik kezén az ujjait, másikon csuklóból a kézfejét vágta le. Az elkövetőt kommandósok fogták el. Kíváncsian várjuk majd a fényképeket róla.
Azt biztosan tudjuk, hogy kik szoktak szamurájkardot hordani maguknál - igen, jóra gondol a kedves olvasó, mondja csak ki.

Képünk illusztráció
A hazánkba messzi földről bevándorolt és itt sokasodó eszkimókról van szó. De az is lehet, hogy jelen esetben japánbűnözéssel állunk szemben.
Frissítés: (dec. 15. 11.31): tegnap éjjel óta a következők történtek:

1.) a másik (férfi) áldozat, Kollár Krisztián, is elhunyt ma reggel. Ez utóbbi egyébként két ember által is megerősítetten magyar (nemcigány) volt. Idézzük d.o.g-ot: “Ismertem az áldozatot. Ő magyar volt - egy nagyon jófej srác. Alig térek magamhoz. Az elkövető pedig, úgy tudom, cigány. Itt nálunk nagyon sok van belőlük, megdögölhetne az összes kivétel nélkül. A múlt évben a házunktól 500 méterre ölt meg egy 15 éves lányt egy másik cigány, pedig mi még viszonylag kevésbé cigányfertőzött városrészben lakunk. Nyugodj békében Krisz :(” Más hozzászólások is elmondták, tökéletes munkaerő volt – és magyar…

2.) talán mondanunk sem kell, a cigányfajvédő sajtó maszatol. A TV2 ma reggel a 6.30-as Tényekben például csak azt mondta / írta, „megsebesítették” az áldozatot. (Bár, ami azt illeti, a “megölés” tényleg “megsebesítés”… Kicsit sem csúsztatnak azért…) A zsIndex is meglepően hamar eltűntette a hírt a legolvasottabb, legfelső hírsávból – miközben, példának okáért, Munk Veronika hírhedt „Egyszerűen tökfej ez a Pásztor?”, szélsőségesen cigányfajvédő „cikke” két(!!) egész napon keresztül tanyázott ott. Cseppet sem feltűnő…

3.) Solyóbányáról (a gyilkos településéről) még azt is érdemes tudni, hogy volt olyan év - talán 2007-ben -, amikor a Salgó rally solyóbányai szakasza elmaradt. A szervezők inkább nem kockáztattak a hihetetlen rossz közbiztonság (cigányok…) miatt. Ehhez sem kell különösebb kommentár…
 
Előzőleg írtuk (dec. 14. 23:00): jelentkeztek ismerősök és szemtanúk használható, a támadó származását egyértelműsítő infóval! Talán mondanunk sem kell, nem a napon barnult. Mindezt az is alátámasztja, hogy a hivatalos híradások szerint is Somlyóbánya felé menekült emberünk (a Pécskő út nem cigányfertőzött, szemben azzal). Somlyóbányán pedig, ugyebár, szinte csak színesek élnek... Idézet zsazsi30-tól:

"Pécskő út városközpont, a bolt tele volt, elkövető piréz [=cigány] maximálisan, a srác pedig kedves ismerősöm (lassan csak volt.... ) :-("
Egyebek is kiderültek; a legfontosabb az, hogy a női, kettévágott fejű áldozat a helyszínen meghalt, a férfinak pedig egyik kezét csuklóból vágta le, ill. a másikon az ujjait metszette le (és mondja még valaki, hogy kötelességünk eltűrni a cigánybűnözést!):

“A nő meghalt. A vele lévő férfit egyik kezét csuklóból levágta az állítólag féltékenységből nekik eső támadó, a másikon az ujjait metszette le egy Salgótarján belvárosában lévő boltban. A szamurájkardos elmenekült, kommandósok fogták el.

Véres leszámolás történt hétfőn este Salgótarján belvárosában. Egy férfi szamurájkarddal megtámadott egy párt a Pécskő úti élelmiszerbolt előtt. Volt barátnőjének kettéhasította a fejét (korábbi hírek arról szóltak, hogy a nő a kezén sérült meg). Szemtanúk szerint a támadó többször is lesújtott a nő fejére, akinek az életét a mentősök már nem tudták megmenteni.

A megtámadott pár férfitagja az élelmiszerboltba menekült, támadója utánament, és a boltban folytatta a kaszabolást: a védekező embernek levágta az egyik kezén az ujjait, másik karjába belevágott és a kezét csuklóban levágta, a fejére is lesújtott, majd elmenekült Somlyóbánya felé. A férfit nem sokkal később a Cserhét Bevetési Alosztály kommandósai fogták el.

A boltban volt még egy vásárló is, ő és az eladó sem sérült meg a támadásban.”

Képek a helyszínről: MTI



Ajánljuk még EZT és EZT a cikkünket. És ez csak kettő a tényleges, maradandó, csonkolásos sérülést okozó cigánytámadások közül – érdemes a “szamurájkarddal” szóra kerestetni, számtalan egyéb, hasonló hírt olvashatunk majd.
(Index nyomán Kuruc.info)