Képtelen szépen búcsúzni Douchev-Janics Natasa. A Szerbiából áttelepülő, magyarként sikeres, majd szülőhazájába visszatérő kajakos újabb jelét adta: a pénz központi szerepet játszik az életé­ben. A háromszoros olimpiai bajnok arról beszélt csütörtöki belgrádi sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon sohasem lelte a helyét, de a jelek szerint anyagi források terén már találékonyabb nálunk - írja a Blikk.

Janics Natasa a támogatásért cserébe szerdán a londoni olimpián használt lapátját átadta Thierry Le Boucher-nek, az EDF Démász Zrt. elnök-vezérigazgatójának – a támogatást viszont továbbra is igényli
Janics Natasa nem hajlandó aláírni munkaszerződése közös megegyezéssel történő, szeptember végi felbontását. Az év végéig igényt tart havi 600 ezer forintos "fizetésére", azaz 1,8 millió forintra, ennyit még ki akar szedni klubja, az EDF-Démász Szeged kasszájából. A bajnoknő és a klub megállapodása december 31-én jár le, de a szerb válogatottba visszavágyó Natasa már szeptemberben döntött, s erről értesítette klubját is. Vagyis szinte olyan, mintha felmondta volna szerződését.
– Nem örülünk, de tudomásul vettük, hogy Natasa szeretne visszatérni Szerbiába. Rengeteg szállal kötődik szülőhazájához, ott él az édesanyja, a rokonsága, ott kapott munkát a férje – mondta Petrovics Kálmán, az EDF-Démász Szeged klubigazgatója. – Szerettük volna a lehető legbékésebben befejezni a rengeteg nagy sikert hozó 12 éves történetet, ezért kértük, szeptember 30-i határidővel zárjuk le az együttműködést, ő azonban nem írta alá a papírokat. Ennek csak egy oka lehet, de azt én nem szeretném kimondani.
Könnyű kitalálni: a huzavona az 1,8 millióról szól... Janics a klubtól, az államtól és a támogatóktól mintegy 500 millió forintot kapott magyarországi tartózkodása során, de úgy tűnik, ez sem elég neki.
– A jövő héten sajtótájékoztatót tartok, addig nem szeretnék válaszolni a kérdésekre – hárította el az érdeklődést Douchev-Janics, aki a szegedi klub tagjaként továbbra is ingyen használhatja a Maty-éri pályát, napi két edzésen vesz részt férje, a bolgár Andrian Dousev útmutatása alapján.
(Blikk nyomán)