/Frissítés a bejegyzés alatt./
Such György, kis hazánk egyik legtehetségesebb megélhetési túlélője újabb zsíros állást szerzett magának. Több forrásból megerősített információink szerint ezúttal a forradalmi kormánynak köszönhetően - mindenki tegye le a kávét, tollat, gyereket a kezéből - az Országház főigazgatója lesz - írja a Jobbegyenes blog, alább olvasható a bejegyzés folytatása.

Igen. Az a Such György,
- aki 1990 őszétől rovatvezető a Magyar Narancsnál, 1998 márciusától a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, majd az MTV gazdasági és kereskedelmi alelnöke
- aki jelenleg is 200 millió forintos (amerikai angolra lefordítva: adófizetők pénzit) prémiumát igyekszik egyenes háttal legombolni a Magyar Rádió Közalapítvány jogutódjától, a Közszolgálati Közalapítványtól
- aki 2009-ben fegyelmi eljárást indított beosztottja ellen, mert az szóvá merte tenni, hogy Such 9,4 millió forintos havi bére talán kissé túlzás
- aki távozása előtt egy titkos döntéssel 162 millió forint jutalmat osztott szét sameszei között
- akinek elnöklése alatt, 2006 őszén a Magyar Rádió falai között kínoztak meg fiatalokat a rendőrök
- aki többszöri leépítésekkel és kétes ingatlaneladások mellett óriási színvonalesést produkálva tette tönkre a közszolgálati rádiót
- aki eddigi életpályája során következetes módon ott tett keresztbe a magyar nemzet érdekeinek, ahol tudott.
Persze a kormány elszámoltatás címén már tavaly sem feledkezett meg a szorgalmas médiamunkásról: 2011. február 1-jével ugyanis őt nevezték ki a Dialóg, a Hunnia, az Objektív. és a Budapest Filmstúdió ügyvezetőjének is. Válság van ugyebár, meg kell ragadni minden munkát, hogy tudjon a gyerek iskolába járni.
Érdemei elismerése mellett...
A sokoldalú szakember ezúttal az Országház főigazgatója, így a parlament elnökének közigazgatási helyettese lesz, aki a Ház adminisztratív működéséért felel majd. Azt még nem tudjuk, hogy a Fidesz országgyűlési elnöki pozícióba buktatott és háttérbe szorított egykori erős embere, Kövér László eddig sem enyhe tüneteket mutató frusztráltságában mit szól ehhez. De élünk a gyanúperrel, hogy nem fogja a térdére ültetni és kedélyesen elcseverészni a közös múlton. Vagy de.
A lényeg szempontjából mindegy is. Az viszont biztos: Such úr kinevezésének kijózanító pofonja újra bebizonyítja, érték- és érdem nélküli felszámoló biztosoknak ugyanúgy van jövőjük 2012-ben, mint ahogy 2006-ban volt. Ezért felesleges volt kétharmadot szerezni, ehhez elég lett volna egy nagykoalíció.
Végül egy kaján kérdés a végére: vajon Such újra leépítésekkel kezd a Parlamentben is, mint egykoron a Rádiónál? És ki lesz az első áldozat? Margit néni, a takarítónő, vagy Kövér magánhadserege, a Házőrség? Nehéz döntés lesz, de emberünk a megbízó legnagyobb megelégedésére fogja megoldani. Ezért tartják - 20 éve...
Aromó
Frissítés: Megerősítve - maga Kövér kérte föl a posztra, amit neki hoztak létre
A Hír24 kérdésére Such György nem cáfolta azt az információt, hogy ő lesz az Országgyűlés hivatalának főigazgatója. Mint mondta, Kövér László házelnöktől kapott felkérést, és a törvény rendelkezései szerint 2013. január elsején foglalhatja el a posztot. Munkavállalóként már október közepétől belépett a hivatalba, hogy "alaposan megismerje a rendszert, amelyet néhány hónap múlva irányítani fog" (és persze hogy munka nélkül felvegye a jó kis fizetést - a szerk.).
Such elmondta, hogy eddig nem létezett a főigazgatói poszt, akinek az irányítása alatt látja el a hivatal Országgyűlés szervezeti, működtetési, ügyviteli és döntéselőkészítési feladatát. A főigazgató a háznaggyal azonos javadalmazásban részesül, jogállására egyebekben a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Néhány korábbi cikkünk Suchról: