Hit és hír címmel rendezett pódiumbeszélgetést a Hét Olajfa Egyesület 8-án este Budapesten, Németh Péter Népszava-főszerkesztő moderálásában. A pódiumbeszélgetés két vendége Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető "lelkésze" és Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója volt - aki nem más, mint a szektavezér fiacskája.

Németh Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy politizálni nem ellentétes a bibliai elvekkel, és a Hit Gyülekezete a Demokratikus Ellenzék, majd a Szabad Kezdeményezések Hálózata és a Szabad Demokraták Szövetsége oldalán aktívan kivette részét a "rendszerváltásból" (magyarul: annak kisiklatásából, és az ország zsidó kézen tartásából - a szerk.).
Németh Szilárd azt mondta: az ATV nézőit nem zavarja, hogy kik a televízió tulajdonosai. Közölte: a tulajdonosok döntő többsége a Hit Gyülekezetéhez közel álló vállalkozó illetve cég.
Az ATV honlapjának beszámolója szerint "a közönség nagy tapssal honorálta", amikor Németh Szilárd közölte: az ATV minden párttal tart "szakmai kapcsolatot" – a Jobbikon kívül. "Elmegyünk a pártok háttérbeszélgetéseire, kivétel a Jobbikéira, igaz, oda nem is hívnak. Nem akarunk több teret adni a Jobbiknak, mint amennyire a törvény kötelez minket" – fogalmazott. Apja ezt azzal egészítette ki, hogy "az antiszemitizmus, az Izrael-gyűlölet és általában a rasszizmus nem jelenhet meg a tévében".
(Kuruc.info - ATV nyomán)