Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP. A titkos szavazások eredményének kihirdetése után Jávor Benedek azt mondta: a döntés végzetes a párt számára.
Az MTI információi szerint két javaslat volt terítéken. Az elfogadott határozat kizárja az Együtt 2014-hez való csatlakozást, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról.
A másik elképzelés szerint az LMP megkezdte volna az esetleges csatlakozásról szóló tárgyalásokat, ennek alapja az a 17 pontban összefoglalt "vízió" lett volna, amelyik a párt szakpolitikai elképzeléseit tartalmazza. Ezek egy új adórendszertől a paksi atomerőmű bővítésének leállításáig terjednek. Emellett az esetleges belépést - amelyről a párt januári kongresszusa szavazott volna - ahhoz kötötték volna, hogy az LMP vétójogot kapjon az együttműködéshez később csatlakozni kívánó szervezetek ügyében, illetve az Együtt 2014 közös miniszterelnök-jelöltjének kijelölésekor - értesült az MTI. Az elfogadott javaslat 84, míg a másik 77 szavazatot kapott.
A megjelentek egy másik titkos szavazáson döntöttek a párt követendő stratégiájáról is. Az MTI értesülései szerint ennek részeként azt is megszavazták, hogy semmilyen parlamenti párttal nem alakítanak ki választási együttműködést. A résztvevők döntése alapján az LMP ehelyett az úgynevezett Új pólus kialakítására törekszik majd, amelyben csak parlamenten kívüli erőkkel keresi a kapcsolatot. A stratégiát 87 igen, 62 nem és 11 tartózkodás mellett fogadták el.
A titkos szavazások eredményének kihirdetése után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról. A politikus azt mondta, a kongresszus olyan stratégiát fogadott el, amelyiknek meggyőződése szerint nincsen értelme, és nem reflektál a valóságra. "Lemondtunk arról az esélyről, hogy véget vessünk az Orbán-rezsimnek" - tette hozzá Jávor Benedek, akit beszéde közben a jelenlévők egy része megtapsolt. "Olyan döntést hoztunk, amelyik megítélésem szerint végzetes az LMP számára és káros Magyarország számára" - mondta a politikus, és morálisan vállalhatatlannak nevezte. Kijelentette, hogy végrehajtására alkalmatlan, ezért jelezte, hogy visszaadja frakcióvezetői megbízatását.
(MTI)