Bár többet kaszáltak a polgármestereknél, úgy tűnik, az önkormányzati cégek vezetői megússzák a jutalmuk, prémiumuk visszafizetését - írja a Blikk.
Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök csak az önkormányzati vezetőktől kérte, hogy mondjanak le év végi pluszpénzükről, de a lap talált olyan gazdagon jutalmazott cégvezéreket, akik pártisztséget is betöltenek a Fidesz vagy KDNP helyi szervezeteiben.
A XI. kerületben például a fideszes ifjúsági szervezet, a Fidelitas helyi alelnöke, Lőrincz Gergely 5,5 milliós juttatásban részesült a fogyatékkal élők foglalkoztatási rehabilitációjával foglalkozó Prizma Kft. vezetőjeként. A kerületi sportcéget irányító Kocsis Sándor 3,1 milliót vehetett fel - ő fideszes jelöltként indult a 2010-es önkormányzati választásokon.
Szegeden is több pártkatona vezet városi cégeket, s szintén mil­liókhoz jutottak. Makrai László volt fideszes önkormányzati képviselőnek 4 millió forint ütötte a markát. Szintén képviselő volt Balogi Dániel, akinek 55 ezer forintos megtakarításért fizettek 3 milliós prémiumot, amit a város főjegyzője is aránytalannak és törvénysértőnek nevezett - hiába. Ugyancsak 3 milliós prémiumban részesült a városi KDNP ügyvezető elnöke, Miklós Péter, aki a Szegedi Intézménytakarító Kft.-t vezeti. Ám hiába a mesés összegek, ezeknek a sorsát a Fidesz nem firtatja.
– Már a polgármesteri jutalmak visszakérése miatt is számos kritikát kaptunk, hogy miért avatkozunk bele az önkormányzati döntésekbe. Pedig Orbán Viktor pártelnökként párttársait kérte erre – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki hozzátette: Orbán korábban több alkalommal is figyelmeztette őket, hogy a nehéz gazdasági helyzetben nem vehető fel jutalom. – A cégvezetők esetében már nem lehet általános szabályt felállítani, minden egyedi esetet külön kell vizsgálni – mondta Kocsis Máté.
Az önkormányzati vezetők közül összesen 114-en kaptak jutalmat, és egy kivételével valamennyien teljesítették Orbán Viktor kérését, vagyis vagy visszafizetik, vagy jótékony célokra ajánlják fel azokat. Mindössze egy somogyi kistelepülés, Tarany polgármestere döntött úgy, hogy megtartja a pénzt, és kilép a Fideszből is.
(Blikk nyomán)