Eddig több mint 20 ezer aláírást gyűjtött össze a Jobbik a cigányközpontról szóló népszavazás kiírásáért Miskolcon, hangzott el a párt pénteki sajtótájékoztatóján, ahol a Jobbik képviselői „utolsó rohamra” buzdították a városlakókat a „Világsátor-mentes” Miskolcért.

Putri a jövőből
Egyed Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, ma nemcsak azért kell küzdeni a Világsátor ellen, mert azt a Fidesz Miskolcra „álmodta meg”, hanem azért is, mert a szocialisták nyolc év alatt „elcigányosították” a várost. Azzal, hogy a Fidesz most ugyanezt teszi, kiderült mindkét párt a cigány szavazatokért küzd. Velük szemben a Jobbik azoknak a miskolciaknak a támogatására számít - tette hozzá -, akik tisztességes munkából akarnak megélni, betartva a társadalmi együttélés normáit. Aki erre nem hajlandó, annak mennie kell - fogalmazott.
Az aláírásgyűjtésről szólva hangsúlyozta, több helyről is jelezték neki, hogy a közalkalmazottakat munkahelyük elvesztésével fenyegették meg, amennyiben aláírják az ívet.
Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő arra emlékeztetett, véghajrához közeledik a párt február 8-ig tartó aláírásgyűjtési akciója. Ennek kapcsán elmondta, az eddig eltelt három hét alatt, több mint 20 ezer miskolci polgár támogatta a kezdeményezésüket, emellett rengeteg ív van még a lakosságnál is, így jó esélyt lát arra, hogy elérjék a népszavazás kikényszerítéshez szükséges 35 ezer aláírást.
A képviselő megköszönte, hogy a lakosság a hideg idő ellenére is velük együtt küzd a népszavazásért, egyben arra kérte a miskolciakat, az elkövetkezendő egy hétben is gyűjtsék az aláírásokat, „induljanak egy utolsó nagy rohamra a Világsátor-mentes Miskolcért.”
A városvezetést ugyanakkor ismét felszólította, fogadja el, hogy a lakosság nem akar cigány kulturális központot, és vonja vissza az erről szóló határozatot.
Jakab Péter kiemelte, február 5-én délelőtt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is Miskolc belvárosban fog standolni, ezzel is segítve a népszavazás kiharcolását.
Kapcsolódó: