Elnézést kért a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon mérkőzés biztosításáért felelős cég a "valós vagy vélt sérelmeket okozó egyedi félreértésekért", de tagadta, hogy kitiltotta a magyar és a székely zászlót.

A Szolnoki Olaj KK Kft. és a meccsek biztosításáért felelős Védelem Holding Kft. a klub hivatalos honlapján tette közzé közös állásfoglalását. Ebben a két fél hangsúlyozta: a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub napok óta tárgyalásokat folytat a - saját honlapjukon a következő mérkőzések meghatározatlan idejű bojkottját kilátásba helyező - szurkolói csoportok képviselőivel. Utóbbiak közleményben kérték a történtekkel kapcsolatos felelősség tisztázását. Kíváncsiak vagyunk, kielégítőnek találják-e ezt az arcátlan "magyarázatot"...
Az állásfoglalás szerint ugyanis a klub és a vele nyolc éve együttműködő Védelem Holding "semmilyen formában nem tiltotta meg a magyar, illetve a székely zászló sportcsarnokba történő behozatalát". A biztonsági cég így próbálta bagatellizálni a történteket: a beléptetés során "előfordulhattak egyedi félreértések", amelyek "valós vagy vélt sérelmeket okozhattak"...

A csapat, mely eljött Szolnokra, hogy kitiltsa a nemzeti lobogónkat - és volt olyan cég, mely engedelmeskedett nekik
A teljes közlemény (javítatlanul):
A Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub napok óta tárgyalásokat folytat a szurkolói csoportok képviselőivel a Szolnoki Olaj KK – Hapoel Holon nemzetközi kupamérkőzéssel kapcsolatban történtekről.
A szurkolói csoportok közleményben tudatták a Klubbal, hivatalosan tisztázza a felelősség kérdését.
Az üggyel kapcsolatban a Felek a következő nyilatkozatot teszik:
- Szolnoki Olaj KK Kft., mint szervező, és a Védelem Holding Kft.. mint a biztosításért felelős cég, eleget tett a jogszabályokban előírt kötelezettségeinek, ennek megfelelően a mérkőzést megelőző napon az érintett szervezetekkel (MRFK, VRK, a vendégcsapat biztonsági szolgálata) közös bejáráson tisztázta a mérkőzéssel kapcsolatos feladatokat,
- a Szolnoki Olaj KK Kft. és a Védelem Holding kijelenti, hogy a Szolnoki Olaj KK – Hapoel Holon mérkőzéssel kapcsolatban semmilyen intézkedést nem tett, amely a magyar nemzeti színű zászló, illetve a székely zászló sportcsarnokba történő behozatalát megtiltotta volna,
a biztosítást végző cég a 8 éve fennálló együttműködés során legjobb szakmai tudása szerint végezte a törvényben előírt feladatait. A biztosítások során a mérkőzéseken rendkívüli esemény nem történt,
- a 2013. február 19-én megrendezett mérkőzésnél a biztonsági cég tényként megállapítja, hogy az előzményekre való tekintettel (lásd futballmérkőzés), a közös bejárás után hozott döntések a megszokottnál erősebb és feszesebb beléptetést írtak elő. Ennek során előfordulhattak egyedi félreértések, melyek valós vagy vélt sérelmeket okozhattak. Ha ez így történt a Védelem Holding ezúton elnézést kér. A következő időszakban a Szolnoki Olaj KK Kft. csapata előtt hatalmas kihívás áll, hiszen a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtania az EuroChallenge-, ABA Liga-, Magyar Kupa Döntő- és Férfi Magyar Bajnokság mérkőzésein. Ezért a Védelem Holding teljes tudásával dolgozik a csapat sikeréért és a sportszerető közönség biztonságáért, kulturált szórakozásáért.
- a Szolnoki Olaj KK Kft. úgy gondolja, hogy ezen közleményével maradéktalanul eleget tett a szurkolói csoportok kérésének, ezért az üggyel a továbbiakban nem kíván foglalkozni,
- a Klub kizárólag az előtte álló EuroChallenge-, ABA Liga-, Magyar Kupa Döntő- és Férfi Magyar Bajnokság mérkőzéseire való felkészülést tartja fő feladatának.
(Kuruc.info - MTI - Szolnokiolaj nyomán)
Kapcsolódó: