A magyarországi zsidóság felértékelődését jelzi, hogy Budapesten szervezik a Zsidó Világkongresszust - mondta el a lényegre törő igazságot a Híradónak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója a háromnapos rendezvény megnyitója előtt. A pufajkás zsidó Zoltai Gusztáv úgy fogalmazott: a világban túlértékelik a magyarországi antiszemitizmust, amelynek a csökkentésére "mindent megtesz a kormány", a magyar parlamentben azonban vannak "nyíltan antiszemita" kijelentések.

Háttal a nemzetnek: Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor és Lázár János a WJC megnyitóján
A szokásosnál is több volt a turista és a rendőr a Dohány utcai zsinagógánál a világkongresszus előtt. Egyenruhások és civilek is figyelik a környéket, ahová folyamatosan érkeznek a vendégek. A belvárosban le van zárva a Duna-korzó annál a szállodánál, amelyben a Zsidó Világkongresszus háromnapos tanácskozását tartják. 100 országból mintegy 500 résztvevő érkezett a rendezvényre.
A megnyitó előtt a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a Híradónak azt mondta: a rendezvény a "szolidaritást fejezi ki" a magyarországi zsidóság felé az "antiszemita megnyilvánulások" miatt. A probléma az, hogy a parlamentben nyílt antiszemita megjegyzések és kijelentések vannak - nyilatkozta Zoltai Gusztáv, aki szerint tény az is, hogy külföldről gyakran erősebbnek tűnnek ezek a jelenségek, mint ahogy ők megélik.
Orbán Viktor pénteken, a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott nyilatkozatában visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Magyarország antiszemita ország lenne. Azt mondta: a kormány zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmussal szemben, és a magyar parlament olyan törvényeket hozott, amelyek alapján az "uszítás" és a "holokauszt-tagadás" bűncselekménynek számít.
A kormány örül a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozásának - írta a héten Martonyi János külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung vendégrovatában. A külügyminiszter úgy fogalmazott: fontos, hogy „vezető személyiségek minden lehetséges országból" személyesen tapasztalják meg, milyen helyzetben van a magyarországi zsidó közösség, és ellenőrizhetik, vajon helytállóak-e az egyes lapokban megjelenő általánosító megállapítások. Közép-Európában a legnagyobb, világszerte pedig a harmadik legnagyobb zsidó közösség él Magyarországon: saját becsléseik szerint mintegy százezer ember.
Frissítés: Orbán szerint a zsidók az elmúlt években többször is kiálltak a magyarok mellett
A rendezvényen Orbán Viktor beszédet mondott, de jelen van Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, Fónagy László fideszes, Schiffer András LMP-s, és Mesterházy Attila szocialista politikusok, vagyis a már tényleg megszokottá vált nagykoalíció.
Zsidók és nem zsidók csak összefogva érhetik el, hogy soha ne térhessen vissza a zsidóellenesség sötét korszaka - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke vasárnap a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésének megnyitóján.
Feldmájer Péter beszédében emlékeztetett arra, hogy Magyarországhoz kötődik az Izrael állam alapítását megtervező Hertzl Tivadar, de közben a magyarok többsége a két világháború közötti zsidótörvények pártján állt. Emlékeztetett arra, hogy Horthy Miklós zsidók százezreinek a haláláért felelős (pont a zsidómentő Horthyt tudta példaként felhozni? - a szerk.), de arra is, hogy közben magyarok százai-ezrei mentették a zsidókat.
A rendszerváltás után a zsidó közösségek megerősödtek Magyarországon, mondta, az ország az elsők között jelölt ki holokauszt-emléknapot, a kormány kiáll Izrael állam és a zsidó vallási jogok mellett - szögezte le Feldmájer, de azt is mondta: "Önök egy olyan országba érkeztek, ahol (...) idős főrabbit támadnak meg az utcán, ahol a fasisztákat éltetik, ahol a bíróság a gyilkosokat állítja példaképül az ifjúság elé, lelkes antiszemitákról neveznek el tereket és utcákat, a magyar nácik udvari költőinek műveit a nemzeti alaptanterv részévé tették".
Az "antiszemita csőcselék" megjelenése dacára Feldmájer ragyogó jövőt lát, szerinte a zsidóknak és a nem zsidóknak össze kell fogniuk, mert a magyarországi zsidó társadalmat ismét fenyegetik "a középkorból és a holokauszt idejéből itt maradt ordas eszmék és tettek".
Orbán megköszönte a zsidóknak, hogy az elmúlt években "többször kiálltak a magyarok mellett"
Orbán Viktor kormányfő is beszédet mondott a Zsidó Világkongresszus 14. budapesti plenáris közgyűlésén. Azt mondta: a gonosz diadalához az kell, hogy a jók tétlenek maradjanak, hát kérem önöket, vigyék hírül, hogy a magyarok nem tétlenek. "Isten hozta önöket Magyarországon!" - mondta a kongresszus résztvevőinek.
Örömmel köszöntöm Önöket Magyarország és a magyar emberek nevében Budapesten - váltott magyarra Orbán Viktor, üdvözölve azokat is, akik "hazajöttek", mert itt vannak a családi gyökereik. Érezzék jól magukat és leljék kedvüket a csodálatos fővárosunkban - mondta.
Ha úgy érzik, hogy az antiszemitizmus miatt kellett Budapestre jönni, jól tették, hiszen mindenkire szükség van a gyűlölet visszaszorításához - mondta, majd olyan antiszemita támadásokra mondott példát, amelyek Magyarországon nem szoktak történni.
A történelem megtanított a magyarokat arra, hogy időben fel kell ismerni az antiszemitizmust, megtörten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, és hálát adunk Istennek a magyaországi zsidó közösség megmaradása miatt - mondta. Megtanultuk, hogy az antiszemitizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve. Az antiszemitizmus Európában és Magyarországon is emelkedik, mondta, szerinte az európai válságkezelés kudarca miatt nő a kiábrándultság, és ez áll a dolog mögött, de világossá kell tenni, hogy ez tűrhetetlen.
A világot a jó és a rossz mozgatja. Amikor a jók akarata érvényesült, akkor a magyarok és zsidók békében éltek együtt, és az állam megvédte polgárait. Az antiszemitizmus a keresztényeket is fenyegeti, magyarok, keresztények is követtek el súlyos bűnöket - mondta Orbán, aki a jó keresztények által akar jó példát nyújtani, szerinte ezt biztosítja a Fidesz alkotmánya.
Orbán felsorolta, hogy a parlament mit tett az antiszemitizmus ellen: holokauszt-emléknapot, Wallanberg-emlékévet rendezett, betiltotta a "félkatonai" szervezeteket.
A mi nemzedékünk a szabadságharcosok nemzedéke, azért döntöttük meg a kommunizmust, hogy mindenki szabadon élhessen, nem fogjuk engedni, hogy bárkit ebben az országban emberi méltóságában megsértsenek - mondta a legnagyobb "szabadságharcos".
Orbán köszönetet mondott a magyarországi és a világ zsidóságának, akik az elmúlt években" többször kiálltak a magyarok mellett", példaként többek között Tom Lapidot említette, aki a vajdasági magyarverések ellen szólalt fel.
Tudjuk, hogy a gonosz diadalához az kell, hogy a jók tétlenek maradjanak, hát kérem önöket, vigyék hírül, hogy a magyarok nem tétlenek, Isten hozta önöket Magyarországon! - zárta beszédét a miniszterelnök.
2. frissítés: A Zsidó Világkongresszus elnökét "egy bizonyos parlamenti párt", a Jobbik "aggasztja" leginkább
A magyarországi zsidók azt várják Orbán Viktor kormányfőtől, hogy tegyen határozott lépéseket, és tegye egyértelművé az egész magyar lakosság számára, hogy "nem tűri az intoleranciát" - mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap Budapesten, a szervezet közgyűlését megnyitó vacsora után.
A WJC elnöke elmondta: "egy bizonyos parlamenti párt", a Jobbik aggasztja leginkább. "Antiszemitizmusával és a romák elleni gyűlölködésével a Jobbik besározza Magyarország jó hírét" - fogalmazott.
Ronald S. Lauder megköszönte Orbán Viktornak, hogy részt vesz a WJC közgyűlésének megnyitóján, és arra kérte a magyar kormányfőt, tegyen határozott lépéseket az intolerancia elleni küzdelemben.
(Híradó - HVG - MTI nyomán)
3. frissítés: WJC-jelentés: Orbán nem beszélt eleget az antiszemitizmusról, nem határolódott el a Jobbiktól, a "baj valódi gyökerétől"
Hiába vetett be Orbán minden zsidóbarát praktikát, a kiválasztottak elégedetlenek maradtak. Alig fejezte be dagályos beszédét a magyarországi miniszterelnök a világkongresszus nyitóünnepségén, a WJC honlapján már meg is jelent a lesújtó jelentés - tájékoztatta portálunkat egyik olvasónk.
"A miniszterelnök nem konfrontálódott a baj valódi gyökerével: a fenyegetéssel, amelyet általánosságban az antiszemiták, konkrétan pedig a szélsőjobboldali Jobbik léte jelent. Sajnáljuk, hogy Orbán úr az országban történt közelmúltbeli antiszemita vagy rasszista esetek egyikéről sem beszélt, és hogy arról sem nyugtatott meg bennünket kielégítően, hogy kormánya és a jobboldali szélsőségesek között éles határvonalat húzott... ...A helyzetet ezután is folyamatosan értékelni fogjuk" - summázta az ismétlésre utasított Orbán Viktor szóbeli érettségi vizsgájának minősítését az "örömmel fogadott" vendég, a Világ Zsidó Kongresszusa (ez a World Jewish Congress név jelentése - nem pedig "Zsidó Világkongresszus", ami a még sokatmondóbban rövidíthető "Jewish World Cogress" volna - ennyit megérdemelnek az "antiszemantizmus" ellenségei) vezetése által kiadott jelentés.
"Ad sacrum progredere" - foglalhatnánk össze még rövidebben - , "ad coccygem non sat". Ennél már csak édes anyanyelvünk tömörebb: "egészen a keresztcsontig"!
[A latin mondat pontos jelentése: "Ne csak a farokcsontig, a keresztcsontig előre!"]