A valódi cigány "kultúrát" persze nem mutatnák be
A Fidesz és az MSZP szerdán rendkívüli ülésen megszavazta, hogy Ózdon épüljön meg a Világsátorként elhíresült nemzetközi cigányközpont. A Jobbik, csakúgy, mint legutóbb Miskolcon, ezúttal is helyi népszavazást kezdeményez az ügyben.
Az erről tartott sajtótájékoztatón Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett: pár napja éppen Ózdon járt a Magyar Élet Menete, ahol Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt mondta, vissza fogják adni Magyarországot a magyaroknak. Eljött az idő, hogy beváltsuk az ígéretet – fogalmazott a politikus. Mint mondta, a Fidesz és az MSZP sunyi módon, a lakosság megkérdezése nélkül, titokban, zárt ülésen szavazta meg, hogy Ózdon épüljön meg a Jobbik által már Miskolcról és Sárospatakról is elzavart "cigánycenter". Ez véleménye szerint nem más, mint a magyarság ellen elkövetett merénylet egy olyan városban, ahol a cigánybűnözés már eddig is magyar életek sokaságát követelte.
Jakab Péter, a párt megyei alelnöke megjegyezte, a Fidesz a miskolci pofon után taktikát váltott: a Világsátort elrejtette a többek között Ózd ipartörténetét bemutató "Kultúrgyár" projektbe, s most annak részeként akarja a városra és Borsodra kényszeríteni az európai cigány központot. A politikus bejelentette, a Jobbik Miskolc után Ózdon is helyi népszavazást kezdeményez az ügyben, melyhez 6 ezer ózdi választópolgár aláírását kell összegyűjteniük.
"Döntsön Ózd arról, milyen irányba akar haladni a jövőben: a pozitív diszkrimináción alapuló milliárdos cigánykodtatás felé, vagy a tisztes megélhetést biztosító munka és a rend felé. A Jobbik ez utóbbit támogatja"- húzta alá az alelnök.
(Kuruc.info)