Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint 600-700 milliárd forintból lehetne megvalósítani egy teljes körű árvízvédelmi rendszert. Egyszerre ennyi pénzt védművekre azonban biztosan nem tud költeni a magyar állam - mondta Molnár Béla a Vasárnapi Észak című hetilapnak. Már most is európai szintű a védelmi rendszer Magyarországon, de két év múlva még jobb lesz - jelentette ki a vízügyi szakember, aki szólt arról is, hogy a Dunán a Rajka és Budapest közötti szakasz megvédése a legnehezebb.
Az elmúlt tíz évben 251 milliárdot költöttek vízügyi fejlesztésekre, Szentendrén az épített, a Margitszigeten pedig a tömlős mobilgát volt az, amit élesben most vetettek be először, de ezen kívül a klasszikus védekezés minden módszerét kimerítette a szakma az idén, amit a tankönyvekben valaha leírtak.
Molnár Béla elmondta: az elmúlt tíz évben ez már a harmadik rekordméretű árvíz volt a Dunán, 2002-ben és 2006-ban is sorra dőltek meg a legmagasabb vízállások, ahogy most is. Ezek alapján következtetni lehet arra, hogy talán előfordulhat a következő években is hasonló mérető árvíz, de a természetet teljes mértékben kiismerni és kiszámítani lehetetlen, elméletet tehát ez alapján semmiképpen sem szabad gyártani.
(MTI)





