A déli országrészben még a védekezésben kell koncentrálni, Északon pedig folyik a takarítás, a fertőtlenítés. Még mindig több településre várnak önkénteseket.
Több tucatnyi településen kell fertőtleníteni, takarítani Győr-Moson-Sopron megyében, ahol továbbra is várnak önkénteseket, akiknek a munkájára elsősorban a homokzsákok kiürítésében, a védművek, a logisztikai bázisok, a befogadóhelyek felszámolásában van szükség. A fertőtlenítést természetesen szakemberek végzik, abban önkéntesek nem vehetnek részt.
A szakemberek a hétvégén nyolc településen végeztek a takarítással, ma pedig Dunaszentpál és Gönyű térségében folytatják, mondta el Gárdonyi Eszter tudósító a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Somogy, Vas és Veszprém megyéből is irányított át mentesítő gépeket, de a Katasztrófavédelmi Mobil Labor is részt vesz a munkában.
Győr-Moson-Sopron megyében egyre kevesebb a közlekedési korlátozás, fontos útszakaszok már nincsenek lezárva. A hétvégén feloldották az 1-es út Győr és Komárom közti szakaszán a korlátozást, így megszűnt az M1-es autópályán a 87-es és 107 kilométerszelvény közti díjmentes utazás lehetősége.
Több út ismét járható, vannak még lezárt utak
Ismét teljes hosszában lehet közlekedni a 2-es főúton, miután az árvíz miatt elrendelt valamennyi lezárás megszűnt - közölte honlapján a Magyar Közút Útinform szolgálata hétfő reggel.A korlátozás feloldásával ismét fizetőssé vált a 3,5 tonnánál nehezebb járművek számára az M2-es autóút. Tájékoztatásuk szerint a 11-es főút is teljes hosszában járható.
Az árvíz miatt még mindig teljesen le van zárva a forgalom elől a 12-es út Nagymarosnál, az 55-ös út a Tolna megyei Pörbölynél és Bács-Kiskun megyében Bajánál. A 13-as számú főút komáromi szakaszán sávlezárás nehezíti a forgalmat.
Az alsóbbrendű utak közül Táton, Kisorosziban, Mohácson, Dunabogdányban, Pilismaróton, Esztergomban, Dunaalmáson, Dunafalván, Tasson, Szalkszentmártonban, Solton, Hartán, Géderlakon, Uszódon és Dusnokon vannak teljes lezárások.
Gárdonyi Eszter felhívta a figyelmet, hogy június 24-ig lehet bejelenteni a falugazdáknál az árvíz okozta mezőgazdasági károkat.
A Duna Fejér megyei szakaszán is folyamatos az apadás, tájékoztatta a reggeli műsort Benkő Andrea tudósító. Mindenhol kijelölték a homok és a zsák depóniákat, és folyamatosan fertőtlenítik az érintett területeket.
Kisapostagon vasárnap közel 130-an dolgoztak, nagyrészt a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai bontották a felépített gátat, s mintegy 17 ezer homokzsákot mozgattak meg. Ercsinél szinte teljesen visszabontották a védműveket, és a parti sétányt is fertőtlenítették. Adonyban volt olyan telek az ártérben, amelyen két méter magasan állt a víz, ott most szivattyúkkal segítik a víz visszavonulását és folyik a fertőtlenítés is. Dunaújvárosban a Szalki-szigeten visszabontották a védműveket, és helyreállt a Halászcsárda áramellátása, a szabad strand azonban még víz alatt áll. Kulcson pedig folyamatosan figyelik a geológusok a korábban megcsúszott partfalat.
A bontási munkákhoz Fejér megyében is, főként Kisapostagra várnak önkénteseket. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt kéri, hogy gumicsizmát, kesztyűt, naptejet és szúnyogriasztót vigyenek magukkal az önkéntes munkára jelentkezők.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője a műsorban elmondta: védekezés és védekezéssel összefüggő munkálatok Baranya megyében, helyenként Bács-Kiskun és Tolna megyében vannak. Több helyen már a visszamaradó vizet szivattyúzzák a folyómederbe, ezek a pangó vizek ugyanis fertőzhetnek, ezért nagyon fontos, hogy időben visszajuttassák a folyómederbe. Az északi szakaszon, Győr-Moson-Sopron megyében már a szúnyoglárvák gyérítése is megkezdődött, sőt több helyen be is fejeződött. Ahogy apad a folyó vízszintje, úgy tevődnek át a helyreállítási munkálatok Komárom-Esztergom, illetve Pest megyére, tájékoztatott a helyettes szóvivő.
Hajdu Márton hozzátette: a közútkezelők folyamatosan adják át a megtisztított útszakaszokat, lassan helyreáll a vasúti közlekedés, illetve a közműszolgáltatásokon is folyamatosan kapcsolják vissza azokat a településrészeket, ahol az áradás miatt bizonyos időszakokra korlátozásokat léptettek életbe.
Hajdu Márton megerősítette: több településre várnak önkénteseket, akik továbbra is a katasztrófavédelem honlapján regisztrálhatnak, illetve a megadott telefonszámokon jelentkezhetnek. A következő napok legfontosabb feladata, hogy a vízszint csökkenésével nagy tempóval haladjon a helyreállítás, minél hamarabb visszaálljon a Duna menti településeken a normál, megszokott életvitel. A helyreállítás során, amikor a vízszint megengedi, a bátai nyári gátat is meg kell vizsgálni, fel kell mérni, hogy milyen rekonstrukcióra lesz szükség, mondta a helyettes szóvivő.
(Kossuth Rádió)





