A készpénzfelvétel díja a duplájára nő, drágul az átutalás is, a kamatokat további 6 százalékos elvonás terheli. Emelik a céges telefonok távközlési adóját, havi 5000 forint lesz a tarifa. Az alacsonyabb infláció miatt kisebbek lettek a bevételek ugyanis.
![]() Varga befoltozza a költségvetést |
Ötödször is módosítja a kormány a költségvetést, az alacsony infláció miatt hiányoznak a költségvetésből a bevételek. A kormány két törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek: adóemelésekről szól az egyik, a másik a költségvetés módosításáról.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be az új intézkedéseket, amelyekre a hivatalos nyilatkozatok szerint azért van szükség, mert "meg kell őrizni az elért eredményt", azt, hogy Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól.
A bejelentés értelmében a készpénzfelvétel adója a jelenlegi 0,3 ezrelékről 0,6 ezrelékre emelkedik, és nem lesz a díjnak felső korlátja: eddig maximum 6 ezer forintot kellett fizetni. Ezen kívül az átutalásokra vonatkozó adó is nő, 0,2 ezrelékről 0,3 ezrelékre, itt megmarad a felső korlát.
A kamatot is nagyobb adó terheli, 6 százalékos egészségügyi járulékot kell majd fizetni még a kamatjövedelmek után (a 16 százalékos személy jövedelemadó felett).
A céges telefonokra magasabb lesz a távközlési adó: percenként és sms-enként 3 forint (az eddigi kettő helyett), miközben itt növelik a felső korlátot: ötezer forint lesz az eddigi 2500 helyett. (A magánszemélyeknél marad a két forintos adó és a hétszáz forintos felső korlát).
Ezen kívül nő a bányajáradék mértéke 12 százalék helyett 16 százalékot kell fizetni - ez leginkább a Molra rak majd nagyobb terhet.
![]() Vargának korábban is voltak világmegváltó ötletei... |
Varga Mihály szerint mindezen intézkedésekre azért van szükség, mert az infláció kisebb lesz a tervezetnél, pótolni kell a kieső bevételeket. Úgy vélte: a családok szerint ez nem feltétlenül ró nagyobb terheket, hiszen a bankok és a távközlési cégek "eltérő mértékben" hárították át az adót. (Valójában a többség áthárítja).
A parlamenti ülésszakot a jövő hét péntekig meghosszabbították, az új adók a tervek szerint augusztus 1-től élnek.
Frissítés: Volner szerint populista módon emel adókat a kormány
A Jobbik jelentős adóemeléseknek tekinti a hétfőn bejelentett kormányzati pénzügyi intézkedéseket. Volner János frakcióvezető-helyettes szerint ráadásul a kabinet populista módon úgy tesz, mintha az intézkedésekkel a multinacionális cégeket, vagy a bankokat adóztatná, miközben a terhek teljes áthárítását lehetővé teszi, így azokat valójában az emberek viselik.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn ismertette, hogy a kormány a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék emelését, valamint az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését kezdeményezi azért, hogy az államháztartási hiány ne induljon ismét növekedésnek.
A Jobbik szerint ezekkel az intézkedésekkel a kormány fokozza a magyar gazdaság lemaradását és régiós leszakadását, ahelyett, hogy mindent megtenne a lakosság és a gazdaság adóterheinek csökkentése érdekében.
Volner János úgy vélte: a tervezett változtatásokkal a Fidesz-kormány valójában az emberek életszínvonalát és gazdasági válságból történő kilábalás esélyeit is radikálisan csökkentik.
(Nol - MTI nyomán)
Kapcsolódó:







