Ma van a "roma holokauszt" nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból Magyarországon is több helyszínen emlékeznek meg "a második világháború roma áldozatairól".
Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban és a "Roma Holokauszt Emlékműnél" is megemlékezést tartanak.
A IX. kerületi, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban délelőtt tartanak megemlékezést. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója mond köszöntőt, majd Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke mond beszédet.
Megemlékezés lesz este a "Roma Holokauszt Emlékműnél" a IX. kerületi Nehru parton, a Dohány utcában az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) épülete előtt, valamint a Pesti Jézus Szíve templomban, ahol jelen lesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
Az Országos Roma Önkormányzat több vidéki emlékprogramon képviselteti magát.
Az ORÖ központi megemlékezését augusztus 6-án Budapesten, a Szent István-bazilikában tartja.
Az emléknap alkalmából pénteken kiállítás nyílik a VIII. kerületi Mátyás téri Gallery8-ban.
Zalaegerszegen a "roma holokauszt" emléknapja alkalmából Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester két "túlélővel" találkozik.
Békés városában az első és a második világháborús emlékműnél lesz megemlékezés.
A "romagyilkosságok" áldozataira is emlékeznek
A "romagyilkosságok áldozatairól" emlékeznek meg a kislétai gyilkosság negyedik évfordulóján, egyben a "roma holokauszt" emléknapján.
Számos szervezet, kulturális és közintézmény, valamint cég vesz részt abban a kezdeményezésben, amelynek keretében ma, a kislétai gyilkosság évfordulójához kapcsolódva levetítik vagy internetes felületükön közzéteszik a "romagyilkosságok áldozataira" és túlélőire emlékeztető kisfilmeket - tájékoztatta a szervező X Kommunikációs Központ az MTI-t.
Az akcióhoz csatlakozott többek között a Terror Háza Múzeum, a Snétberger Központ, az Otthon Centrum, a Libri, a Katona József Színház, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Mandiner, a Telenor és az IBM, is.
A filmeket levetítik a Budapest Film mozijaiban, a Művészetek Völgyében és a Lőrinc pap téri Pesti Jézus Szíve templomban.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: