A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen február 1-jén Horthy Miklósról, Magyarország egykori kormányzójáról elnevezett utcát avattak. A helyi Jobbik szervezésében lezajlott utcanévavatón a Nemzeti Őrsereg és a Vitézi Rend tagjainak jelenlétében beszédet mondott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, ifj. Hegedűs Loránt református lelkész és dr. Nagy Levente, a Kunhegyesi Jobbik önkormányzati képviselője - jelentette a Karcagi Jobbik TV.
Zoom
Horthy Miklós utca Kunhegyesen (Fotó: Karcagi Jobbik TV)
Kunhegyesen a nyolc képviselőből álló önkormányzat már jó egy évvel ezelőtt döntést hozott arról, hogy lakossági kérésre a Vörös Hadsereg egy Kononcsenko nevű tisztjének (sic!) nevét viselő utcát átkeresztelik Horthy Miklós utcára, ám a felemelő eseményre csak az elmúlt szombaton kerülhetett sor. A mintegy 8500 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen egy esztendővel ezelőtt, ugyancsak lakossági igénynek eleget téve - Wass Albertről nevezték el, illetve keresztelték át az addigi Bajcsy-Zsilinszky Endre utcát. A mostantól Horthy Miklósról elnevezett utcában lakó tizennégy család közül tizenhárom (!) kérte, hogy utcájuk ezentúl viselje Magyarország egykori kormányzójának a nevét.
Zoom
Ifj. Hegedűs Loránt és Patrubány Miklós Kunhegyesen (Fotó: Karcagi Jobbik TV)
A utcanévavatón fölsorakoztak a Nemzeti Őrsereg és a Vitézi Rend tagjai, megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, Jász-Nagykun-Szolnok megye, s azon belül Kunhegyes jobbikos önkormányzati képviselői, politikusai és országgyűlési képviselőjelöltjei, a Kunhegyesi Önkormányzat Képviselő-testületének nemzeti érzelmű tagjai.
Dr. Nagy Levente, a Kunhegyesi Önkormányzat jobbikos képviselője beszédében emlékeztetett: egyesek háborús bűnösnek nevezik Horthy Miklós, s azt is állítják, hogy felelős a zsidók százezreinek haláláért. Ha ez így lenne, a zsidók nem gondoskodtak volna az egykori kormányzóról élete végéig, mondta dr. nagy Levente.
Zoom
Zászlók csendőrrel Kunhegyesen (Fotó: Karcagi Jobbik TV)
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke beszédében figyelmeztetett arra, hogy egyesek, divatos szóval élve, relativizálni akarják a magyar nemzet egészét, így például a 2010-ben hozott törvény szerint Trianon gyásznapja, június 4-e, ezentúl nem a nemzet szétszaggattatásának, hanem az összetartozásának a napja. A nemzeti összetartozás megnevezéssel olyan relativizálást követnek el, mintha azt mondanánk a holokausztról, hogy az nem a zsidó nép tragédiája, hanem az újjászületésének ideje, mondta Patrubány Miklós.
Zoom
A kunhegyesi esemény résztvevői (Fotó: Karcagi Jobbik TV)
Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, akit éppen ezekben a napokban hurcol meg a saját egyházának jellemtelen vezetősége a Szabadság téri Horthy-szobor avatása miatt, a kunhegyesi utcanévavatón kijelentette: egy nemzet életének része a múltja. Nekünk viszont megtiltják azt az emlékezést, ami hiteles és igaz. Hihetetlen rágalomhadjárat folyik a magyarsággal szemben. Az engem ért rágalom, hazudozás, csúsztatás és manipuláció néven sem neveztetik ahhoz képest, amelyben egész népem és nemzetem részesül hosszú évtizedek óta, jelentette ki ifj. Hegedűs Loránt.
Hering József - Kuruc.info