Tanúk meghallgatásával és egy tévéfelvétel megnézésével folytatódik szerdán a többek között háborús bűnökkel vádolt Biszku Béla elleni per. A volt belügyminiszter, ahogy eddig mindig, most is két női kísérővel érkezett a Fővárosi Törvényszék II. kerületi épületébe. Már a tárgyalás elején megkapta a fülhallgatót, amire szüksége van, hogy hallja, ami a tárgyaláson történik. Még a nyomozati anyagok felolvasásakor volt ebből egy kisebb probléma, Biszku ugyanis nem értette, amit a bíró mondott.

A tárgyalás elején a bíró még egy adagot olvasott fel a nyomozati anyagokból. Ebből kiderült, hogy a Kádár-kormánynak rendkívül alacsony volt a legitimitása a lakosság körében, újabb felkelés fenyegetett, ezért elhatározták a különböző mozgalmak erőszakos leverését. A rendőrségben nem bíztak, ezért a megalakult karhatalom és a szovjet katonaság segítségével kívánták elfojtani a különböző felkeléseket. A módszerek között sem válogattak: a jelszó az volt, hogy gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük, többek között automata nehézfegyverekkel. 1956. december elején a Nyugati pályaudvaron lőttek a tüntetők közé, majd Salgótarjánban, Csepelen, Tatabányán is hasonló módszerrel számoltak le a felkelőkkel. Több száz ártatlan személy halálát és megsebesülését okozták ezek az akciók.

A nyomozati anyagok felolvasása után a Duna Televízió szerkesztőjét hallgatta meg a bíróság tanúként. "Hallja, amit a tanú mond?" – kérdezte a bíró Biszkut. "Hát, ha beszél, akkor hallom" – kiabált vissza a vádlott. A tanú elmondta, hogy 2010 őszén készült dokumentumfilm Biszku Béláról. Előzetesen találkoztak Biszkuval, megállapodtak a helyben és az időpontban. Az első felvétel sugárzásába Biszku lánya nem egyezett bele, a másodikba viszont már igen. A bíróság ezután megnézte a Közbeszéd című műsorban a Biszkuval készült interjút.

Ebben a volt belügyminiszter elmondta, hogy az első felvételt azért tiltotta le, mert önkényesen vágtak ki belőle részleteket, így azoknak a véleményét és nézeteit tükrözte, akik az anyagot készítették.

"1956 őszén én Angyalföldön voltam a pártbizottság első titkára, nem pedig belügyminiszter. Szenvedő alanya és átélője voltam azoknak az eseményeknek, amik 1956-ban történtek " – sajnáltatta magát a dokumentumfilmben. Nemzeti tragédiának nevezte, ami 1956 őszén történt, megemlékezve Mező Imréről, "atyai jó barátjáról", akit a szeme láttára lőttek agyon. "Én nem akartam belügyminiszter lenni, azért nem, mert én nem tudok parancsolni. Később a pártbizottság döntött, fellebbezési lehetőségem nem volt, el kellett vállalnom. Az, hogy 200 ezer ember elhagyta az országot, az akkori helyzet következménye volt, és én nagyon sajnáltam azokat az embereket" – mondta Biszku. A több mint 20 ezer bebörtönzött emberről pedig azt hazudta: az ítéleteket nem ő hozta. A műsorvezető kérdésére, hogy nem gondolja-e, hogy bocsánatot kellene kérnie a történtekért, Biszku azt felelte: nem érzi úgy, hogy bármiért bocsánatot kellene kérnie.

Az ügyész ezután indítványozta, hogy olvassanak fel olyan központi bizottsági jegyzőkönyveket, amelyekből pontosan kiderül, hogy a vádlottnak milyen szerepe volt abban, hogy milyen bírósági ítéletek szülessenek. Az ügyész ezt azért kérte, mert a dokumentumfilmben pont arról beszélt Biszku, hogy neki semmilyen hatása nem volt az ítéletekre, így célszerű lenne azonnal szembesíteni őt a korabeli iratokban található állításokkal.

"Nagyon nagy a huzat" - kiabált fel Biszku Béla a szünet után, majd gyorsan becsukatták a tárgyalóterem ablakát. A bíró ismét a nyomozati anyagok felolvasásába kezdett. Biszku ügyvédje azt mondta: több tanú nem lesz, mert akiket érdemeben meg tudtak volna hallgatni, már nem élnek.

(Origó nyomán)