Welsz Tamás korábbi felesége használja azt a Seat Alteát, amelyet Simon Gábor, a szocialista párt volt elnökhelyettese a letartóztatása előtt használt. A közelmúltban elhunyt Welsz halálának okát még hetekig, az általa a nyomozóknak átadott dokumentumokat pedig hónapokig vizsgálhatják a szakértők. A férfi ügyletei nyomán egy újabb Egymásért-botrány körvonalazódhat – tudta meg a Magyar Nemzet.
Egy Érden működő autókereskedésből származik az a Seat Altea, amelyet a tévécsatornák az akkor még szabadlábon lévő Simon Gábor Ágnes utcai ingatlana előtt filmeztek le, amikor a még képviselői mandátummal rendelkező szocialista politikus a sajtó kérdései elől igyekezett menekülni. A Magyar Nemzet kiderítette: Mesterházy Attila MSZP-elnök volt helyettese által használt autót a Simon bizalmasaként elhíresült Welsz Tamás biztosította a politikusnak egy kereskedő közreműködésével, és azt mostanában az egy hónapja elhunyt vállalkozó volt felesége használja.
Az MNO cikke szerint Welsz a halála előtt a nevével fémjelzett Charity March (CM) nevű segélyszervezet hazai ügyfeleiről is adatokat szolgáltatott, és illegális tevékenységének szinte a teljes dokumentációját átadta a rendőrségnek. A vállalkozó mint a CM miszszióvezetője olyan bizonyítékokat nyújtott át a hatóságnak, amelyek alapján az is nyomon követhető, hogy a segélyszervezet milyen cégektől, illetve magánszemélyektől kapott támogatásokat. A lap úgy tudja, a jelenleg is vizsgált iratok nem csak Welsz és Simon bizalmi kapcsolatáról, hanem az üzletember más ügyleteiről is fontos információkat tartalmaznak. A kiváló politikai és titkosszolgálati kapcsolatokkal is rendelkező Welsztől származó dokumentumok az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyéhez hasonló botrány kirobbanását vetítik előre.
Az ügyletek számos eleme azonosságot mutat az időnként titkosszolgálati fedéssel működő alapítvány pénzszerző műveleteivel, amelyek során az országba adományként behozott élelmiszereket és más árukat nem a rászorulóknak juttatták, hanem kereskedelmi forgalomban értékesítették.
(Híradó - MNO)