Hol van a politikai cinizmus határa, meddig mehet az ma Miskolcon, hogy a hatalom megszerzése érdekében egyes politikusok a valóságtól teljesen elrugaszkodva beszélnek dolgokról – tette fel a kérdést pénteki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő és Szemes István, az Érpataki Modell miskolci vezetője.
A fideszes többség Miskolcon „közbiztonság mintaprojektről” beszél, ami felháborító – jelentette ki Pakusza –, hiszen a valóság, amivel nap mint nap szembesülünk, teljesen mást mutat. A Jobbik mellet az Érpataki Modell Országos Hálózatát is lakók keresték meg a Görögszőlő utca térségéből – ezt már Szemes István mondta – arra panaszkodva, hogy a területen hatalmas méreteket öltött a betörés. A lakosok sötétedés után már nem mernek közterületen közlekedni, a lakásokat pedig egyre magasabb kerítéssel, szögesdrótokkal, és egyéb biztonságtechnikai eszközökkel kell ellátniuk.
Pakusza Zoltán és Szemes István nyomatékosította: amint a Jobbik átveszi Miskolc vezetését, az érpataki modellel fogják helyreállítani Miskolc nyugalmát. Addig is a Jobbik a lakókkal egyeztetve kezdeményezi térfigyelő kamerák kihelyezését, illetve a rendőrjárőrök fokozottabb jelenlétét a területen.