A Hazatérés Temploma közleménye a sátán zsinagógájáról:

A Hazatérés Temploma úrnapi gyülekezete mélységes megdöbbenéséből fakadó hitvalló erkölcsi felháborodásának ad hangot amiatt, mert az elmúlt úrnapján, 2014. július 27-én délután a budapesti Dohány utcai zsinagógában a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete az izraeli hadsereg által az elmúlt időszakban elkövetett háborús és emberiségellenes bűncselekmény-sorozatot, azaz a gázai palesztinellenes népirtást az izraeli állam budapesti nagykövete jelenlétében teljes mellszélességgel igazoló és támogató demonstrációt rendezett.
Egy Istennek szentelt, az élet Urát és az általa adományozott életet tisztelni, becsülni és szolgálni hivatott egyházi intézmény szakrális falai között a cionista terrorállam hadigépezete által elkövetett több száz gyermekgyilkosságot, nők és idősek százainak leöldöklését, ezrek életének megnyomorítását - a pusztítást végző hatalom jelenlévő képviselőjének önmérsékletre történő felhívása, annak leghaloványabb jele nélkül - igazolni: ördögi cselekménynek minősül.
Különösen botrányos, hogy egy magát keresztyénnek valló szervezet képviselője úgy engedi ezt meg magának, hogy pontosan tudja: a palesztin áldozatok között számtalan keresztyén testvérünk szenvedett mártírhalált hitéért ezekben a vészkorszakot idéző hetekben Gázában.
Azért a bátorításért, melyet a szakmányban, minden emberi érzés nélkül gyilkolászó, vérengző cionista hatalomnak adott e két magát egyházinak mondó szervezet - melynek kézzelfogható eredménye az azóta eltelt egy hétben újabb csaknem ezer halálos áldozat - súlyos árat kell, hogy fizessen. A magyar állam nem engedheti, hogy állami szintre emelt terrorizmust vallási köntösbe burkolva támogassanak cionista ügynökökkel teletűzdelt álzsidó és álkeresztyén szervezetek.
Várjuk állásfoglalásunkhoz minden, eddig a keresztyén hívek és a jóérzésű emberek millióit részvétlen hallgatásukkal megbotránkoztató, valóban egyházi, valamint valóban demokratikus világi szervezet csatlakozását is, Jézus Krisztus intelme szerint: „Ha eggyel megcselekedtétek a legkisebbek közül, velem cselekedtétek meg!”
Budapest, 2014. augusztus 3.
Ifj. Hegedűs Loránt
lelkész