Alföldi szőlőtermelők tüntettek Budapesten az olasz nagykövetség előtt a Magyarországra áramló olasz borimport ellen. A demonstrációt a Szőlőtermelők Érdekvédelmi Szövetsége szervezte annak érdekében, hogy megállítsák az olcsó olasz borok behozatalát. Közölték, ez ellehetetleníti a legnagyobb magyar bortermelő vidék, a kunsági borvidék termelőit, mivel nem tudnak versenyezni az olcsó olasz import borral.
Zoom
Budavári László a szőlőtermelők képviseletében, mintegy kétszáz alföldi szőlőtermelő előtt elmondta, hogy 24 eurócentért, mintegy 72 forintért nem lehet Magyarországra bort szállítani, csak úgy, ha azt hamisítják. Az a bor, ami Magyarországra kerül Olaszországból, vélhetően vegyi úton előállított termék, mivel valódi bort ilyen olcsón előállítani nem lehet, az eladási ár még a megtermelt szőlő önköltségi árát sem fedezi - fejtette ki.
Ezért szorgalmazta, hogy Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke mondjon le, mivel nem tett semmit a magyar szőlőtermelők érdekeinek megvédése érdekében. Szerinte olyan szervezetre van szükség, amely a szőlőtermelők érdekeit önállóan képviseli. Így kezdeményezte egy szőlőtermesztőket összefogó új szervezet létrehozását a HNT mellett.
A kormányt pedig arra kérte, hogy a migrációt megállítani tervezett kerítéshez hasonlóan húzzon "falat" a magyar élelmiszerek, köztük a bor védelme érdekében is az ország köré, hogy hamis áruk ne kerülhessenek külföldről a magyar piacra. Ez nemcsak a magyar élelmiszer-előállítók és mezőgazdasági termelők érdeke, hanem a fogyasztóké is - húzta alá.
Zoom
A tüntetők petíciót adtak át Olaszország magyarországi nagykövetének, amit a követségen személyesen a nagykövet vett át a szőlőtermelők négy megbízottjától. A petíció lényege, hogy az olasz kormány akadályozza meg a borhamisítást az európai normáknak megfelelően.
A demonstrációt követően a tüntetők várhatóan kora délután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) épületéhez vonulnak a fővárosban, hogy ott is tiltakozzanak az olcsó olasz importborok behozatala ellen.
Az FM további intézkedést tervez
A Földművelésügyi Minisztérium további intézkedéseket tervez, hogy a szőlő és a borágazat tisztességes gazdálkodóit megvédje - mondta Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Egyelőre azonban még csak "vizsgálják a lehetőségeket", a tervek szerint a "fogyasztók tájékoztatásán javítanának".
A helyettes államtitkár szerint a konfliktust az okozza, hogy a szőlőfelvásárlók alacsony árat kínálnak a szőlőtermesztőknek, azzal riogatva őket, hogy alternatívát jelent az olcsó olasz bor. Eközben a magyarországi olasz import mennyisége jelentősen csökkent, 150 ezer hektoliter az első fél évben, ennek harmada pedig zár alatt van - mondta.
A zárolt 50 ezer hektoliter olasz importbor ügyében tartanak a vizsgálatok a magyar és az olasz hatóságoknál, és azok lezárásáig a tétel zárolva marad. Közölte azt is, hogy augusztus 3-án egyeztetést tartottak a tüntetőkkel, ezen részt vett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) is. Akkor a demonstráció szervezői azonnali intézkedéstervezetet adtak át, azoknak egy része már megvalósult - jelezte.
Több borvidékről származó információi szerint nagy kereslet van a magyar szőlő iránt, az ár pedig alku kérdése. A magyar szőlő- borágazat közös érdeke, hogy a termelő és a felvásárló kiegyezzen, és mindkét fél számára kedvező és gazdaságilag fenntartható megállapodást kössenek - hangsúlyozta Gál Péter.
A tárca korábban közölte: a nyomonkövetési vizsgálatok befejezéséig hatósági zár alatt marad, azaz nem kerülhet forgalomba az a mintegy 50 ezer hektoliter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által zárolt olasz bor, amelynek lefoglalását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter még július 18-án rendelte el. A gyanú szerint a cukrozott, hamisított olasz bor le is került az üzletek polcairól. Az Olaszországban felderített jövedéki visszaélésben érintett az egyik legnagyobb olasz borászat, a Cantine Brusa - amely több hazai importőr beszállítója - készleteit az olasz hatóságok zárolták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak a cég ellen. Az ügy kirobbanása óta további két olasz cég ellen indult eljárás Olaszországban.
Az érdemi lépéseket hiányolja a Jobbik
Évek óta nem történtek érdemi lépések annak érdekében, hogy a Magyarországra áramló olcsó borimportot megfékezzék - mondta Magyar Zoltán országgyűlési képviselő. A Jobbik sajtótájékoztatóját a szőlőtermelők és a borosgazdák tüntetéséhez igazította.
Az országgyűlési képviselő jelezte, hogy a szóban forgó problémára a Jobbik is felhívta a figyelmet. Beszélt arról is, hogy több helyi, például dél-alföldi termelő is arról adott információt, hogy az olasz bor behozatalában érdekelt cégek "nagy Fidesz-mecénások", amelyek érdekeltek a helyzet fenntartásában. Ezért Magyar Zoltán szerint politikai okai is lehetnek annak, hogy a kormány nem lépett eddig érdemben ebben az ügyben.
Frissítés: a Nébih nem talált hamisított terméket... ezek szerint lehet 72 forintból bort készíteni
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az eddiginél is jobban védje a magyar termékeket az országban, köztük a magyar borokat! - ezt kérték azok a tüntetők, akik a Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága előtt tüntettek szerdán Budapesten.
Zoom
A Nébih tájékoztatása szerint a Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága az elmúlt években "folyamatosan, kiemelten és tételesen" ellenőrizte az Olaszországból származó bortételeket is. A vizsgálatokon hamisított terméket nem találtak, kizárólag minőségi kifogások, érzékszervi vizsgálatokkal észlelt hibák fordultak elő. A Nébih az első nemzetközi hírek megjelenését követően haladéktalanul és soron kívül megkezdte a borhamisítási botrányban érintett olasz cégektől származó, Magyarországra importált készletek ellenőrzését is, és mintegy 50 ezer hektoliter bort zárolt.
Zoom
Az élelmiszer-biztonsági ügyben a Földművelésügyi Minisztérium azonnali hivatalos tájékoztatást kért az illetékes olasz borászati hatóságtól, valamint a mintákat vizsgáló laboratóriumtól is. A kapcsolatfelvétel eredményeként augusztus 5-én létrejött egyeztető tárgyaláson a magyar szakemberek garanciát kértek az olasz szakmai delegációtól afelől, hogy a Magyarországra beérkezett bortételek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően készültek, nyomon követésük biztosított.
Zoom
A tájékoztatás jelzi: az országba érkező lédig borászati termékek mennyisége - az utóbbi évek szigorú hatósági ellenőrzéseinek köszönhetően - évről évre nagymértékben csökken: tavaly mintegy 300 ezer hektoliter volt, az idei első félévében pedig 125 ezer hektoliter. A Nébih, ahogyan eddig, úgy a jövőben is minden szükséges intézkedést megtesz azért, hogy a magyar fogyasztók megfelelő minőségű és nyomon követhető borászati terméket tölthessenek a poharukba.
Zoom
Mindehhez Mészáros Kálmán, a Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója az MTI-nek hozzátette: az igazgatóság dolgozói évente 1200 bormintát vizsgálnak meg az országban. Emellett a megyékben a kormányhivataloknál dolgozó borászati felügyelők ugyancsak végeznek ellenőrzéseket. A kifogásolt tételek aránya csupán 5,6 százalék.
Zoom
A Nébih szakmai igazgatóságánál a tüntetők petícióját Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára vette át.
Zoom
Gál Péter az MTI-nek a petíció átvételét követően azt hangsúlyozta: a szőlőt úgy termelik, ahogyan megfizetik, ezért fontos, hogy a szőlőnek olyan ára legyen - utalva az olcsó olasz borimport okozta anomáliára -, ami által a termelése fenntartható legyen hosszú távon gazdaságilag is, mivel magyar szőlőtermelés nélkül nincs magyar borászat.
Zoom
Kiemelte: ezzel a ténnyel a szakmában, az ágazatban mindenki tisztában van, csak néha a rövid távú érdekek felülírják a hosszú távú közös érdekeket.
(MTI nyomán, képek: MTI - MH)