Most vallott egy 2002-es gyilkosság elkövetője, akit a rendőrök eddig hiába kerestek. A férfit erőszakosan közösült egy 80 éves nővel, majd bántalmazta, minek következtében az asszony életét vesztette.
Zoom
Tizenhárom évvel ezelőtti gyilkossági ügyet derített fel a rendőrség; az elkövető - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - beismerte tettét - jelentették be rendőri vezetők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.
Balogh Barnabás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese felidézte: 2002 októberében a Mátészalka közelében lévő Kántorjánosiban egy 80 éves nőt - helybéliek bejelentése után - otthonában holtan találtak a rendőrök.
Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője közölte: a 2300 lakosú településen öt emberre szűkítették a lehetséges elkövetők körét, közöttük találták meg a gyanúsítottat, akinek bűnösségét genetikai vizsgálat is igazolta. Hozzátette: a férfi elmondta, hogy italozott, majd hazafelé tartva beugrott a nő kerítésén, az asszonnyal erőszakosan közösült, majd addig bántalmazta, míg az idős nő életét vesztette. Mindezek alapján a most 54 éves gyanúsítottat aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították meg.
Balogh Barnabás felidézte: a 2000-es évek elején több emberölés is történt a szabolcsi településen, egy 2001-es bűncselekményben, amelyben egy házaspárt öltek meg szintén évekkel később, 2012-ben fogták el az elkövetőt. Bár a két esetnek nincs egymáshoz köze, a főkapitány-helyettes szerint ez inspirálta a rendőrséget arra, hogy a 2002-ben elkövetett gyilkosság aktáját is újra elővegyék.
Az akkori nyomozásról Balogh Barnabás elmondta: több száz tanút és rengeteg szakértőt hallgattak meg, de az akkori nyomozás nem vezetett eredményre, így 2004-ben az eljárást felfüggesztették. Újságírói kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy az ügyben egymillió forintos nyomravezetői díjat is kitűztek, de ennek ellenére sem kaptak érdemi információt.
Petőfi Attila ismertetve azt, hogy főosztálya kiemelt élet- és vagyonellenes ügyek felderítésével foglalkozik, elmondta: külső információt nem kaptak, az eddig rendelkezésre álló nyomozati iratokat elemezték újra. Az MTI kérdésére hozzátette: a 2300 főből úgy jutottak el az 5 szóba jöhető elkövetőhöz, hogy megvizsgálták milyen asztaltársaságok hol szórakoztak aznap, ki hol lakott a sértett környezetében. Újságírói kérdésre hozzátette: korábban is vettek több embertől DNS-mintát, de az elkövetőtől akkor nem rögzítettek.
(MTI)