Tiltakoznak a tehetségtelenek Rajk undorító emlékművének elbontása ellen + fotó 2007-08-18. 18:28
 Igazi szocreál by Rajk | Megkezdik szerdán este nyolc órakor a Rajk László (J+)* által készített és Veszprémben, a színházkertben felállított, Rajkhoz méltóan ocsmány módon kivitelezett 1956-os emlékmű elbontását; a műtárgynak a Barátság Parkba való áthelyezéséről április végén döntött a helyi képviselő-testület. A bontás megkezdéséről maga Rajk számolt be pénteken az MTI-nek, miután kézhez kapta a veszprémi városfejlesztési iroda vezetőjének tájékoztató levelét.
Rajk László elmondta: a veszprémi polgármester egy korábbi levélben arról értesítette, hogy a bontás és a szállítás költségeit neki kell állnia. "Hiába kértem viszont többször is bontási határozatot a város vezetésétől, azt nem kaptam, továbbá az elvégzett munkák elszámolása sem rendeződött még" - mondta Rajk. "Hosszú jogi procedúrára számítok" - tette hozzá.
Szombaton több "kitüntetett művész", tehát kommunista és zsidó személy közleményt adott ki, amelyben a lebontás ellen tiltakoznak. "Tiltakozunk az ellen, hogy Rajk László szakmai zsűri által jóváhagyott 1956-os emlékművét Veszprémben lebontatná a politikai önkény. A rendszerváltástól azt vártuk, hogy a kultúra kikerül a politika uralma alól. Követeljük, hogy a művészetet sem a központi, sem a helyi hatalom ne irányítsa, művészeket méltatlan eljárásokkal ne alázzon meg" - fogalmaz sunyin a közlemény.
A tiltakozás aláírói Bán Mariann Ferenczy Noémi-díjas keramikus, Haraszty István Kossuth-díjas szobrászművész, Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész, Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész, Maurer Dóra Kossuth-díjas festőművész, Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész és Péter Vladimír Munkácsy-díjas tervezőművész.
Ismert: a Lehel téri piaccsarnokot is tervező Rajkot eddig még nem sokan tudták alulmúlni hasonlóan ízléstelen ocsmánysággal.
(MTI korrigálva)
* Jordán-pozitív |