A dezertőr Gyurcsánnyal
Felbomlott a jobboldali egység a Belvárosban, és váratlanul az MSZP minden javaslatát elfogadta a korábban mindent blokkoló Fidesz-frakció. Meglepetésre az V. kerületnek van költségvetése, és eltávolították a kerületi tévé alig három hónapja kinevezett fideszközeli vezetőjét - fideszes voksokkal. A fordulat hátterében az áll, hogy a Fidesz országos lista 55. helyezett Gerendás József kiegyezett a szoclibekkel. Bégány Attila (Jobbik) önkormányzati képviselő a Kuruc.info-nak elmondta, a Fidesz a baloldallal együtt leszavazta azt a javaslatát, hogy az MSZP-s polgármestertől vegyék el és adják el a kerület költségén vásárolt 13 milliós(!) Saab-ot és ebből fordítsanak 10 millió forintot a szovjet megszállók emlékművének eltávolítására.


Bukni látszik a tavaly novemberben a Fidesz, a Jobbik, különböző civil alakulatok, valamint a bolgár kisebbség képviseletében a testületbe jutott képviselő közreműködésével létrejött jobboldali többség a belvárosi képviselő-testületben, miután Steiner Pál polgármester javaslatot tett Gerendás József alpolgármesterré választására.
 
Gerendást ma megválasztották alpolgármesternek, ahogy a kerület költségvetését is elfogadta a testület – ez legalábbis meglepő fordulat azután, hogy a jobboldali többség az év eleje óta akadályozta a büdzsé megszavazását.

A Hírszerző úgy tudja: a váratlan belvárosi fordulatot a márciusban a Fidesz országos listájának 55. helyére került Gerendás József idézte elő azzal, hogy megegyezett Steiner Pál szocialista polgármesterrel: elvállalja az egyik alpolgármesteri posztot a kerületben, és megszavazza a költségvetést, valamint a decemberben fideszesített kerületi televízió, a CityTv igazgatójának visszahívását.

Shalom?
Gerendás Józsefnek, a Fidesz országos listája 55. helyezettjének a valasztas.hu-n olvasható életrajzában ez áll:

"Gerendás József vagyok, magyar-kanadai állampolgár, nős, családos, 1965. szeptember 10.-én születtem Budapesten. A Shalom-Szálloda Rt. tulajdonos elnök-vezérigazgatójaként dolgozom Budapest V. kerületében (Hotel Hold, Budapest, 1054 Hold u. 5.)."
 
Tudomásunk szerint döntése összefüggésben van azzal, hogy bár a kerületi jobboldali többséget tavaly év végén tető alá hozó Rogán Antal befutó helyet ígért a Fidesz országos listáján a Vállalkozók Pártja és a Belváros Jövőjéért Egyesület színeiben politizáló Gerendásnak, az 55. hely korántsem tekinthető százszázalékos esélyesnek.

A Fideszből származó információink szerint az sem enyhítette a listaállítás nyomán Rogán és Gerendás között támadt konfliktust, hogy utóbbi ígéretet kapott a Fidesz vezérkarától: az országos lista befutó helyein szereplő jelöltek bármelyikének kiesésével az újdonsült alpolgármester azonnal országgyűlési képviselővé válik. Az események végül oda vezettek, hogy a szocialista polgármester javaslatára a Fidesz országos listáján szereplő politikus vált alpolgármesterré a Belvárosban.

Úgy tudjuk, a testület jobboldali tagjai végül azért szavazták meg a költségvetést és Gerendás alpolgármesterré választását, hogy elkerüljék a testületi többség elvesztése miatti presztízsveszteséget, és palástolják a Rogán Antal vezetése alatt létrejött Fidesz-MIÉP-Jobbik-civil koalíció szétesését.

Szabó Adrienn, a City TV igazgatója – aki decemberben a fideszes többségnek köszönhetően nyerte el posztját – még a testületi ülés előtt bejelentette lemondását, helyére egy belső munkatársat neveztek ki három hónapos ideiglenes megbízatással – a tévéigazgatói székre pedig pályázatot írnak ki.

Hosszú szavazások napja

Az ülésen 22 igen, két nem (MIÉP-Jobbik) és egy tartozkodással (Schneider bolgár nemzetiségi, független képviselő) simán elfogadták a 2006-os költségvetést, melynek életbe lépését a jobboldal az év eleje óta akadályozta. Gerendást pedig titkos szavazással 20 igennel és 4 nemmel választották alpolgármesterré. A City TV élén végbement váltást 18:2 arányban hagyta jóvá a testület.

(Kuruc.info - hirszerzo.hu nyomán)