Az igazi különbség egy valós kémbotrány és egy politikai lejáratókampány között, hogy előbbiről csak akkor értesül a széles közvélemény, mikor a tettesek már rács mögött vannak, míg utóbbi célja egy személy vagy szervezet lejáratása egy évekig tartó, minden konkrétumot nélkülöző sajtóhadjárat révén.
Hogyan fordulhatott elő, hogy a magyar titkosszolgálati nemzetbiztonsági kockázat megállapítását követően mintegy másfél milliárd hazai és uniós közpénzhez juthattak az érintettek cégei, miközben a cégvezetők, akik az Orbán-kormányok alatt sikeres politikai és üzleti karriert futottak be, az USA, az IMF és a Svájci Alap számára kémkedtek? Várjuk az érintett hatóságok válaszát arra is, konkrétan milyen adatokat játszottak át idegen érdekeknek, és ezzel mekkora károkat okoztak Magyarországnak.
A fideszes kémbotrány szálai a legmagasabb politikai szintig nyúlnak. A Fidesz vezetése álljon a nyilvánosság elé, és válaszoljon, hogy a decemberben letartóztatott két kém, M. Norbert és B. Béla Szabolcs letartóztatásukig milyen fideszes vezetőkkel állt üzleti, baráti és politikai kapcsolatban! Nevezzék meg azokat a fővárosi és országgyűlési képviselőket, kormányzati tisztségviselőket, akik segítették a kémek tevékenységét! Továbbá válaszoljanak arra is, hogy a Fidelitas és a Fidesz milyen idegen érdekeket képviselnek, és ezért mekkora összeget kapott a két letartóztatott személytől vagy azok cégeitől! - írja közleményében a Jobbik.