"A Szabadság tér fantomja – két év után leleplezzük" – ezzel a címmel tüntetnek szerda este fél héttől Judapesten a német megszállási emlékműnél az ottani "alternatív emlékmű" létrehozói.
Zoom
A szervezők felhívásában emlékeztetnek, hogy éppen két éve tartottak flashmobot "a kormányzó hatalom hazug emlékezetpolitikája ellen tiltakozók", és felállították az Eleven Emlékművet, amely a Szabadság téri német megszállási emlékmű "ellen-emlékműve". Beszélgetőkört is létrehoztak, amely "égető társadalmi kérdések kibeszélésével demonstrál azóta is a Szabadság téren".
A csoport első flashmobján a Szabadság téri emlékmű – akkor még csak – kijelölt helyére köveket, mécseseket, emléktárgyakat, mindenféle szemetet, valamint két fehér széket helyezett el. A székek "a társadalmi párbeszéd szükségességét szimbolizálták". Később, amikor elkezdték az emlékmű építését, a csoport 12 fehér széket tett ki a térre.
Zoom
"Már két éve, hogy itt van Gábriel. Már két éve, hogy itt vagyunk mi is. Felállítottak egy emlékművet, de leleplezni nem merték. Mi nem félünk – mi leleplezzük, amit a hazugság eltakar. Gyere el és segíts Te is az akcióban: leplezzük le közösen a Szabadság tér fantomját!" – olvasható a szerda esti demonstráció meghívójában.
Zoom
Az esemény este fél 7-kor kezdődik, 20 óráig tart, és az előzetes program szerint beszédet mond Galgóczi Péter, az Eleven Emlékmű Közösség aktivistája, Füzéki Bálint orvos, "holokauszt-túlélő" és Repárszky Ildikó történelemtanár. A szerdai akcióban a meghívó szerint "Gábriel arkangyalról kiderül, nem is olyan ártatlan, Hóman Bálintról pedig, hogy bár Székesfehérváron nem állították fel a szobrát, az árnyéka messzire elér".
(HVG nyomán)
 
FLASHMOB 2016. március 23-án 18:30–20:00A SZABADSÁG TÉR FANTOMJA – KÉT ÉV MÚLTÁN LELEPLEZZÜK!Már két éve, hogy itt van...
Közzétette: Eleven emlékmű - az én történelmem – 2016. március 22.