Kertész Imre gyászoló családjának levélben fejezte ki együttérzését a Washingtonban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t csütörtökön.
Zoom
Megrendülten értesültem róla, hogy a Sorstalanság szerzője, nagyszerű írónk és műfordítónk már csak halhatatlan sorain keresztül lehet velünk - írta Orbán Viktor.
"A történelem megtanított bennünket arra, hogy mindig a múltunk lencséjén keresztül tekintsünk a jövőbe. Úgy vélem, Kertész Imre regényeit olvasva az egész emberiség láthatja más fénytörésben a saját sorsát. Világhírű alkotásával rámutatott, hogy az ember élni akarását és szabadságvágyát semmiféle önkény nem győzheti le, örökérvényű sorai által pedig a legrangosabb irodalmi díjjal ajándékozta meg Magyarországot" - fogalmazott washingtoni keltezésű levelében a miniszterelnök.
Zoom
Káder "közös sorstalanságunkról" írt
Áder János államfő szerint Kertész Imre írói életműve a szabadság és a boldogság iránti vágyról szól, mindannyian hálásak lehetünk bátorságáért, következetes őszinteségéért.
A köztársasági elnök az író gyászoló családjának címzett, az MTI-nek is eljuttatott csütörtöki levelében azt írta: Kertész Imre élete ajándék volt mindazoknak, akik szerették, ismerték, olvasták, megértették.
Zoom
Olyan élesen látta és pontosan láttatta a diktatúrák természetét, az "irracionalitás korát", ahogyan senki más. Tudta, hogy a külső szabadság hiányát csak a lélek szabadságával lehet kibírni.
Megtanította nekünk, hogy gyötrelmes múltunkból sem szabad semmit felednünk, mert mindez hozzátartozik közös sorsunkhoz, közös sorstalanságunkhoz - fogalmazott Áder János.
Őszintén kívánom, hogy akik "törékeny és bizonytalan időre szóló" életét a legjobban szerették, törhetetlen jelleméből és halhatatlan életművéből merítsenek erőt a gyász idején - írta az államfő.
(MTI nyomán)