Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester az ATV Start című műsorában bejelentette: ringbe száll a szocialista párt elnöki székéért a júniusi tisztújításon - számolt be a televízió honlapja csütörtökön. A cikk szerint Molnár Gyula szándékáról már beszélt a megyei elnököknek és a jelenlegi pártelnöknek, az elkövetkező órákban pedig hivatalos levelet küld "az érintetteknek".
Molnár Gyula, aki jelenleg önkormányzati képviselő, elmondta azt is, hogy nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, mivel nagyon jó barátja a jelenlegi elnöknek, Tóbiás Józsefnek - olvasható az ATV internetes oldalán.
A politikus az elkövetkező hetekben be fogja mutatni, mit szeretne másképp csinálni, ennek részeként "belső kakaskodások helyett új alternatívát fog bemutatni" az embereknek - írták, hozzátéve: Molnár Gyula szerint az elmúlt két hét volt az utóbbi évek legsikeresebb időszaka a szocialista pártnak, "most valóságos töréseket lehetne okozni a kormányzó pártokon", és kampányát is erre a hangulatra építi, vagyis arra, hogy hogyan lehetne ezt a sikeres két hetet meghosszabbítani.
Tóbiás József már korábban jelezte, hogy újraindul az elnökségért. Később Szanyi Tibor, a párt európai parlamenti képviselője az egyik közösségi oldalon jelentette be, hogy elindítja elnökjelölti kampányát, míg Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes egy az Origónak adott interjúban közölte, hogy megméretteti magát a pártelnökválasztáson.
(MTI)