Novák Előd az alábbi, pártszakadást vizionálók arcáról mosolyt lehervasztó felvezetővel osztotta meg szintén hátba támadott alelnöktársa videóját Fb-oldalán:
Tudomásul vesszük a kissé túlterjeszkedő elnöki vétót is, és tovább fogjuk építeni a Jobbikot, hiszen céljaink elvileg közösek, de az még egyszerű tagként is jogunk és lelkiismereti kötelességünk, hogy felhívjuk a figyelmet: nemcsak új szavazókat kell megnyerni, hanem a régieket is meg kell őrizni. Ebben nekünk, vétózottaknak különösen nagy szerepünk lehet, komoly felelősségünk van, ennek tudatában cáfoljuk a pártszakadást vizionáló híreket, kérdéseket. Ezért kellett a sok magunkfajtát is leforrázó elnöki bejelentés és sajtótájékoztató után a médián keresztül nekünk is megnyugtatni a szavazóinkat: folytatjuk küzdelmünket a Jobbik győzelméért, és mindent megteszünk azért is, hogy a Jobbik a kormányra kerülésért vagy utána ne kössön elvtelen kompromisszumokat. Ilyen jelzést küldhet tagságunk a jelölésünkkel Vona Gábornak is, aki ha esetleg nem is gondolná meg magát, figyelembe kell vegye politikánk alakítása során (még ha komoly kritikusai nem is lesznek az elnökségben), hogy az alapszervezeti jelölések mit mutatnak.
Szávay István: Ha nem leszek alelnök, akkor is tovább dolgozom a Jobbik győzelméért
Frissítés: Párton kívülit ültetne Vona a radikális kirakatba
Vona Gábor Novák Előd tevékenységével kapcsolatban azt mondta: a szovjet emlékműnél készült képeket nem tette ki otthon az ágy fölé, a korrupció ötven árnyalata című parlamenti akció (amit Novák kezdeményezett és szervezett meg) viszont értékelése szerint zseniális volt. A pártelnök jövő péntekre ígéri jelöltjei megnevezését, az egykori vármegyés Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere egyelőre nem is tagja a pártnak, de benne is gondolkozik Vona.
2. frissítés: Vona: "Nem Novák Előd égette az uniós zászlót, hanem a Jobbik vezetősége" - A szóvivő viszont "rosszul emlékezett" a SzektATV-ben
Mirkóczki: Novák akciói elterelték a figyelmet - ez a címe az ATV hírének, mely szerint "Novák Előd radikalizmusával és egyéni akcióival kapcsolatban a Jobbik szóvivője úgy fogalmazott, ezek gyakran elterelték a figyelmet a Jobbik főbb célkitűzéseiről, ami nem volt szerencsés. Az EU-s zászló égetéséhez hasonló akciók "akkor is a vita tárgyai voltak, akkor sem fértek bele" - fogalmazott Mirkóczki."
"A vétói ügyében Vona Gábor által az ATV-be küldött Mirkóczki Ádám is magánakciómként állította be az EU-zászló égetését, holott ő is tudja, hogy elnökségi döntés alapján történt, ráadásul a Jobbik második embere, Szabó Gábor javasolta az akciót, és 4 elnökségi tag a színpadon részt vett a zászlóégetésben" - leplezi le a szóvivő csúsztatását Fb-oldalán Novák Előd, a Jobbik alelnöke, hozzátéve, "elég volna, ha az ATV-ben csak a ballibek hazudnának rólunk..." Helyreigazítási pert ezúttal nem indít, de a rágalmakat nem fogja szó nélkül tűrni. "Soha nem tettem semmit Vona Gábor tiltása ellenére, s amit lehetett, igyekeztem előre egyeztetni is vele, mint a Pongrátz András vezetésével végzett szovjet emlékműs akciót is, melyet előzetesen tudomásul vett a pártelnök, s nem jelezte, hogy ne vegyek benne részt" - írja Novák.
Az EU hazánknak adott ultimátumára válaszul tartott 2012-es tüntetésen Murányi Levente mint '56-os szabadságharcos gyújtotta meg az uniós zászlót, amit ugyanúgy nem róhatnak fel neki, mint az egykori pesti srácoknak egy másik unió, a Szovjetunió önkényuralmi jelképének kivágását a magyar zászlóból. Murányi Levente azonban nehezen boldogult a zászlóval, nem akart égni, ezért segített rá benzinnel Novák, mint a rendezvény színpadi levezetője, mert - mint fogalmazott - "mégsem hagyhattam ott cserben egy '56-os hőst".
"Mindez persze nem magyarázkodás, csak az igazság teljes kibontása. Büszke vagyok rá, hogy így megüzentük a minket gyarmatosító EU-nak: elég volt! Egy nemzet zászlaját sosem égetném el, mert az számomra szent dolog, de itt egy nemzetellenes birodalom jelképéről volt csak szó. S ami a legfontosabb: abban a politikai helyzetben maga a Jobbik-elnökség döntött így" - szögezi le bejegyzésében a Jobbik alelnöke.
"Nem Novák Előd égette az uniós zászlót, hanem a Jobbik vezetősége - vállalta be és fejtette ki Vona Gábor korrekten egy éve is, mire kétszer is közbetapsolt a Jobbik-majális közönsége. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy igény volna rá :-)" - jegyezte meg Novák.
3. frissítés: A SzektATV "néppártosodás-párti forrásai"
4. frissítés: Novák: kizárt a pártszakadás, nincs ilyen forgatókönyv
Ha az Országgyűlésből is kiszorulok, akkor egyszerű talpasként folytatom - fogalmazott a Jobbik alelnöke, megerősítvén, hogy nem ragaszkodik pozíciójához. Novák egyébként finoman széttrollkodta a szektás csatorna műsorának első részét, szegény műsorvezetőnő nem biztos, hogy a Föld napjáról szerette volna faggatni a képviselőt.
(Kuruc.info)
Előzmények: