Országszerte több időközi önkormányzati választást – polgármesterit és képviselőit egyaránt – tartottak vasárnap. Kilenc településen több mint 25 ezer ember szavazhatott a "szupervasárnapon". Hat független, két fideszes és egy jobbikos győzelem született. Míg az abádszalóki polgármester-választáson hatalmas, de a paksi önkormányzatiképviselő-választáson is jelentős fideszes győzelem született, Kocsordon pedig jobbikos polgármestert választottak, Lezsák Sándor fideszes parlamenti alelnök szűkebb hazájában, Lakiteleken a polgármester-választáson mindkét párt súlyos vereséget szenvedett, a Jobbik konkrétan 2, azaz kettő százalékot szerzett.
Markóné Héder Tímea független jelöltet választották a Baranya megyei Palé polgármesterévé. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település korábbi független polgármestere, Pintérné Magyar Mária - egészségi okokra hivatkozva - február elsején lemondott. A 112 lakosú község településvezetői tisztségéért két független jelölt indult: Markóné Héder Tímea és Rumpli Éva. A névjegyzékben 79-en szerepelnek, ennyien szavazhattak. Ám végül csak 53-an járultak a szavazóurnához. Markóné Héder Tímeára 37-en szavaztak, Rumpli Éva 16 voksot kapott.
Klimáné Kerekes Ildikó független jelöltet választották a Fejér megyei Jenő község polgármesterének. A 1043 szavazópolgárból 386-an vettek részt a választáson, 375 érvényes voks volt. Klimáné Kerekes Ildikó 227 szavazatot kapott, Fister Ferencné (független) 83, Gárdonyiné Nagy Mária (független) 33, Kolmer Péter (független) 22, Veres Péter (Magyar Munkáspárt) 10 voksot szerzett. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert az eddigi polgármester, a tisztséget 1998 óta betöltő Varga István (független) január végén lemondott.
Baksa Sándort, a jelenlegi alpolgármestert választották meg Karancslapujtő polgármesterévé - ott az időközi választást az előző településvezető lemondása miatt tartották meg. Karancslapujtőn a hat független jelöltre 1112-en adták le szavazatukat, és Baksa 615 vokssal győzött.
Dakos János független jelölt lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Karos polgármestere. A tisztségért itt négy független jelölt indult. A mintegy 500 lakosú település 409 választópolgárából 260-an voksoltak, Dakos János 135 szavazatot kapott.
Abádszalókon toronymagasan nyert a Fidesz
Balogh Gyulát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon. A 3583 választásra jogosult lakos közül 1337-en adták le szavazatukat, ebből Balogh Gyulára 1082-en szavaztak. A független, de jobbikos támogatással induló Deák Eszter 218 szavazattal 16,45 százalékos "sikert" ért el. Itt azért volt választás, mert az eddigi polgármester lemondott.
Megtört a jobbikos lendület Abádszalókon, Balogh Gyula, a Fidesz-KDNP jelöltje 81,6 százalékos eredménnyel győzött - reagált az eredményre Fazekas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, földművelésügyi miniszter.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalók polgármester-választásának eredménye:
Választópolgárok száma: 3583
Szavazatok száma: 1337, 37,32 százalék
Érvénytelen szavazat: 12, 0,99 százalék
Érvényes szavazat: 1325, 99,1 százalék, ebből:
– Balogh Gyula (Fidesz-KDNP): 1082 szavazat, 81,66 százalék
– Deák Eszter (független, Jobbik-támogatással): 218 szavazat, 16,45 százalék
– Juhász Katalin (Magyar Munkáspárt): 25 szavazat, 1,89 százalék.
Poppréné Révay Gyöngyit választották polgármesternek a Pest megyei Pilisszentivánon. A voksoláson ketten indultak, mindketten függetlenként. Poppréné 1058 szavazatot kapott, míg a másik jelölt 198-at. Azért kellett választást kiírni, mert az előző polgármester lemondott.
Jobbik-győzelem Kocsordon
Fölényesnek értékelte közleményében a Jobbik a győzelmet Kocsordon, ahol Földi István nyerte az időközi polgármester-választást. A párt szerint jelöltjük "magabiztosan, 9 százalékkal előzte meg" a második helyezettet. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon településen hattagú képviselő-testületet is kellett választani, mivel a 2800 lelkes község képviselő-testülete január 28-án feloszlatta magát. A hivatalos adatok szerint 58 százalékos részvétel mellett Földi Istvánra 539-en szavaztak, míg a második helyezett Pintér Zsigmond (független jelölt) 427 szavazatot szerzett.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon eredményei:
Választópolgárok száma: 2447
Szavazatok száma: 1425, 58,23 százalék
Érvénytelen szavazat: 28, 1,96 százalék
Érvényes szavazat: 1397, 98,04 százalék, ebből:
– Földi István (Jobbik): 539 szavazat, 38,58 százalék
– Pajtás Zsigmond (független): 427 szavazat, 30,57 százalék
– Gombos Lászlóné (független): 414 szavazat, 29,63 százalék
– Pásku Károly (Magyar Munkáspárt): 17 szavazat, 1,22 százalék
Pakson második a szocionista jelölt
A Paksihirnok.hu szerint a szavazatok 48 százalékát megszerezve Szabó Péter, a Fidesz jelöltje nyerte az időközi választást a hetes körzetben. A Fidesz-KDNP jelöltje mögött a szocialista Mezősi Árpád végzett (37,6 százalék), míg a Jobbik jelöltjére, Gáspár Viktorra a megjelent választók 13 százaléka szavazott. Egy százalékot kapott Szarka Istvánné (Munkáspárt). A részvétel az időközi választásokra jellemzően alacsony, 24,7 százalékos volt.
Az Origó szocialista forrásból úgy értesült, hogy a második hely ellenére az MSZP kiválónak értékeli szereplését Pakson a 7-es körzetben, mert itt 2014-ben csak 6,9 százalékot kaptak, és 1990 óta a legtöbbet, 20 százalékot 2002-ben érték el.
A Tolna megyei város 7. számú egyéni választókerületében 2006-ban és 2010-ben is fölényes Fidesz-győzelem született, de 2014-ben a kormánypártok súlyos vereséget szenvedtek. Akkor nemcsak ebben a választókerületben, hanem egész Pakson leváltották a Fideszt, az összes választókerületet a Néppárt nyerte.
A választást azért kellett kiírni, mert az addigi képviselőt, a néppárti Tell Editet az önkormányzati Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatójává nevezték ki, így összeférhetetlenség miatt lemondott a mandátumáról.
Az ország összesen kilenc településen több mint 25 ezer ember szavazhatott. A pártok közül a Fidesz, a Jobbik és a Munkáspárt indította a legtöbb jelöltet, míg az MSZP csak egy helyen próbálkozott.
Lezsák falujában föltörölték a Fidesszel a padlót
Lakiteleken – ahol Lezsák Sándor jelenlegi fideszes parlamenti alelnök sátrában 1987-ben megalakult a Magyar Demokrata Fórum – azért kellett polgármestert és képviselőket választani, mert a képviselő-testület januárban föloszlatta magát. A Budapest Beaconnek hétfő kora hajnalban nyilatkozó Pethő Anada Zsuzsa jegyző szerint a következő eredmény született:
Választópolgárok száma: 3784
Szavazatok száma: 2320, 61,31 százalék
Érvénytelen szavazat: 51, 2,2 százalék
Érvényes szavazat: 2269, 97,8 százalék, ebből:
– Zobokiné Kiss Anita (független; a jelenlegi polgármester): 1377 szavazat, 60,69 százalék
– Madari Andor (Fidesz-Nemzeti Fórum; ez utóbbinak elnöke Lezsák Sándor): 827 szavazat, 36,45 százalék
– Zoltán Péter (Jobbik): 52 szavazat, 2,29 százalék
– Bencsik Mihály (Magyar Munkáspárt): 7 szavazat, 0,31 százalék
– Kalócz Gábor (független): 6 szavazat, 0,26 százalék
Érdekesség, hogy a "Magyar" Munkáspárt rendszeresen elindul a különböző időközi választásokon, és rendre az utolsó helyen végez. Ennek a sorozatnak vetettek most véget a Föld rabjai 7 szavazattal.
A falu képviselő-testületébe a tizennyolc jelöltből bejutott mind a hat politikus a függetlenek közül került ki. Vagyis csúnyán felsült a hat Fidesz-Nemzeti Fórum színeiben, és a két-két, Jobbik és a Munkáspárt színeiben induló jelölt.
(Kuruc.info - Origó - Budapest Beacon nyomán)